kapubanner for mobile

Kétezer embert rúg ki az Oracle

Az Oracle Corp. szoftverfejlesztő óriás 2 000 embert rúgott ki annak érdekében, hogy pénzügyei ne omoljanak össze riválisának, a Siebel Systems-nek a felvásárlása miatt. Ezzel a cég olyan profit-előrejelzést ért el, amely nagyjából megegyezik a Wall Street-i várakozásokkal. hirdetés

A cég megtartja a Siebel-alkalmazottak nagy részét, a leépítés nagyrészt az ügyfelekkel való kapcsolattartáshoz alkalmazható szoftvereken dolgozó munkatársakat érinti. Az elbocsátások után a cégnek 55 000 dolgozója marad - közli a Reuters.

Larry Ellison vezérigazgató elmondta, hogy a nemrég felvásárolt PeopleSoft zökkenőmentes integrációja és az Oracle Fusionnak elnevezett programja - amely a felvásárolt cégeket hivatott "összehozni" - nagyban segítették a növekedést. "Kicsit bizonytalanok voltunk a tekintetben, hogy mihez fogunk kezdeni alkalmazás-részlegünkkel a PeopleSoft akvizíciója után, de úgy látom, ez megoldódott" - közölte a vezérigazgató. "Mind a technológiai, mint az alkalmazás-részleg jól teljesít" - tette hozzá.

Ellison tavaly szeptemberben úgy nyilatkozott, hogy az Oracle az elkövetkezendő időszakban a mintegy 19 milliárd dollár értékben összevásárolt "darabjait" rakja össze. A cég így dolgozhat a vezér által kitűzött hosszú távú célon, amely többek között az éves bevétel 30 milliárd dollárra való növelését is magába foglalja. Ellison szerint ez akkor lehetséges, ha a felvásárolt cégek egy organikus szervezetté olvadnak össze.

A cég a Siebel Systems-re 5,85, a PeopleSoftra 11,1 milliárd dollárt áldozott, a Retek szoftverfejlesztőt pedig 665 millióért vette meg. Ezeken kívül több kisebb társaság is az óriáscég tulajdonába került tavaly.

Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek