kapubanner for mobile

Kétezer fős leépítést jelentett be a Deutsche Bank

A Deutsche Bank alkalmazotti tanácsa és vezetése megállapodott 1920 állás megszüntetéséről - jelentette be Németország legnagyobb pénzintézetének szóvivője.

Kétezer fős leépítést jelentett be a Deutsche Bank 2004. december 1. FigyelőNet, MTI-Eco A Deutsche Bank alkalmazotti tanácsa és vezetése megállapodott 1920 állás megszüntetéséről - jelentette be Németország legnagyobb pénzintézetének szóvivője. hirdetés Ön mit szól hozzá? A két év alatt végrehajtandó létszámleépítés az irodai dolgozókra terjed ki, az ügyfélszolgálattal foglalkozókat nem érinti. A bank legkésőbb februárig közli majd azt is, hogy a Deutsche Bank 65 ezres összlétszámából hány alkalmazottat érint majd külföldön a leépítés, amely a hírek szerint elérheti a 6 ezret. A takarékossági program Josef Ackermann bankvezető törekvésével áll összhangban, Ackermann ugyanis a jövő évben 25 százalékos részvényre jutó eredményt kíván elérni. E tervet a befektetők irreálisnak tartják, hiszen ez év első kilenc hónapjában a nyereségráta 20 százalékos volt. Az október végén bejelentett gyorsjelentés szerint a Deutsche Bank nyeresége a vártnál jobban nőtt a harmadik negyedévben, mert kevesebbet kellett a kockázatokra tartalékolni, s csökkentek a bank működési költségei is. Mindeközben szeptemberi sajtóhírek szerint a Deutsche Bank vezető közgazdászai mégsem tettek le egy németországi akvizíció lehetőségéről és mérlegelik, hogy beszáljanek-e a lakossági üzletágba. Az akvizíció lehetséges tárgyaként a Postbank vagy a Commerzbank jöhet szóba. A Postbank azonban júniusi tőzsdei kibocsátása miatt legkorábban jövőre jelenhet meg újra a piacon.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek