Kétezer új munkahely Székesfehérváron
A városban működő vállalkozások hivatalos bejelentése alapján a következő másfél évben kétezer új munkahely lesz Székesfehérváron - jelentette be a város polgármestere.
Kétezer új munkahely Székesfehérváron 2004. július 2. FigyelőNet, MTI-Eco A városban működő vállalkozások hivatalos bejelentése alapján a következő másfél évben kétezer új munkahely lesz Székesfehérváron - jelentette be a város polgármestere. Csaknem ezeregyszázzal bővíti dolgozóinak létszámát a Denso Magyarország Kft. és több száz szakembert vesz fel a tévégyártását Szombathelyről Székesfehérvárra telepítő Philips Kft. - mondta el Warvasovszky Tihamér. A polgármester hozzátette: további munkahelyeket teremt a Cerbona Rt., az Alba Glas Kft, a Lidl üzletlánc év végére elkészülő logisztikai központja és az IBM helyére települő, számítógép összeszerelést végző Sanmina SCI. Warvasovszky Tihamér szerint Fejér megye székhelyén már most is kedvezőek a foglalkoztatottsági adatok: a munkanélküliségi mutató júniusban 3,75 százalék volt, ami alig valamivel több mint fele az országos munkanélküliségi rátának. Hozzátette, hogy az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a fiatalok, a 45 éven felüliek, és a fogyatékkal élők munkába állásának segítésére. Ennek eredménye, hogy az önkormányzat segítségével néhány hete több tanulásban korlátozott fiatal talált munkahelyet az egyik bevásárló központban. A polgármester a város első félévének eredményeit ismertetve elmondta: Székesfehérvár változatlanul vonzza a befektetőket: az önkormányzat több, a városban letelepedni kívánó céggel folytat jelenleg is tárgyalásokat. Székesfehérváron az idén lakásépítési csúcs van: 1200 otthon épül magánerőből, valamint vállalkozói és önkormányzati forrásból. Ennyi új otthont utoljára az 1970-es években, a "panel-korszak" idején építettek Fejér megye székhelyén - tette hozzá. Megkezdődött a házgyári lakások energiatakarékosságot szolgáló felújítása: a munkálatokat 2500 lakásnál végzik el az idén - tájékoztatott Warvasovszky Tihamér. Az önkormányzat otthonteremtési programja keretében még az idén 257 lakásba költözhetnek be a tulajdonosok. A piaci árnál alacsonyabb áron megvásárolható otthonok közül százat már néhány hét múlva, a többit az év végéig adják át a jövendő lakóknak. Megkezdődött 95 önkormányzati, szociális bérlakás építése és a város több pontján épülnek lakóparkok is - mondta a polgármester. Az idén jelentős fejlesztések, rekonstrukciók is megvalósulnak. Folytatódik a 63-as elkerülő út és folyik a 8-as út városba vezető szakaszán a körforgalom kiépítése. Az év végéig 13 kilométernyi csatornahálózat készül el, és a terveknek megfelelően folyik a Vörösmarty Színház rekonstrukciója, amire az idén mintegy 1, 7 milliárd forintot költenek - mondta a polgármester. A fejlesztések megvalósítására közvetve, illetve közvetlenül két év alatt 20 milliárd forint állami támogatást kapott Székesfehérvár. Az önkormányzat szeretné, ha az összeg 2006-ra elérné a helység egy évi teljes költségvetésének a nagyságát. Fejér megye székhelye az idén 29 milliárd forintos költségvetéssel gazdálkodik. Hitelállománya "kezelhető" és annak teljes összegét fejlesztésekre fordítja a város - mondta a polgármester.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?