kapubanner for mobile

Kétezren vesztik el állásukat a Pfizernél

Kétezren vesztik el állásukat a Pfizernél A világ vezető gyógyszergyártója az Egyesült Államokban értékesítéssel foglalkozó munkatársak egyötödét, pontosan 2200 embert készül elküldeni. A létszámcsökkentést a költségek lefaragásának szándékával indokolják.

A vállalat ugyanis minden jel szerint nehezebb időkre készül, egy sor fontos termékének szabadalmi védettsége megszűnik - vagy már meg is szűnt - és megjelennek vetélytársként azok mások gyártotta generikus változatai. Gazdasági elemzők véleménye szerint a létszámcsökkentést már korábban meg kellett volna lépni, hiszen a gyógyszerek eladásából származó bevétel már 2004. óta folyamatosan csökken.

A Pfizer nagy amerikai vetélytársai, az Eli Citibank (x)
Kamatadómentes lekötött betét cégek részére! (x)
Lilly és a Merck már bejelentett létszámleépítésekkel járó költségcsökkentési terveket - emlékeztetnek a jelentések.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek