Kétmillió otthonülő fiatal okoz gondot Spanyolországnak
Csaknem kétmillió – 15 és 29 év közötti – fiatal nem tanul és nem is dolgozik, szülei nyakán él Spanyolországban – ez derül ki az Európai Gazdasági és Együttműködési Szervezet (OECD ) legújabb felméréséből, amelyet szerdán az El Mundo című spanyol napilap ismertetett.
Dirk van Damme, a szervezet oktatásért felelős igazgatója úgy véli: ezek a fiatalok nagy gondot jelentenek Spanyolországnak, mivel növelik a munkanélküliek számát. Igaz, sokan közülük nem tehetnek róla, hiába is keresnének munkát – tette hozzá a szakember, aki szerint a romló munkaerő-piaci helyzet általában éppen a tanulás utáni és a munkavállalás előtti időszakban lévő fiatalokat érinti először.
Az igazgató szerint az is nehézséget okoz, hogy sokan alulképzettek, mert nem fejezik be tanulmányaikat. Nagyon magas azoknak az aránya, akik nem végezték el a középiskolát, 25 és 65 év között csupán minden második spanyolnak van érettségije. Ezért van Damme képzéssel orvosolná a helyzetet.
Az OECD szerint a megoldáshoz vezető első lépés a munkakeresés támogatása lenne. A második lépés pedig a megfelelő kereseti aránytalanságok enyhítése lenne (ma az érettségizettek és az érettségivel nem rendelkező fiatalok bére közötti különbség mintegy 20 százalék). Harmadik lépésként pedig a szervezet azt javasolja, hogy a fiatalok számára megfelelő szociális könnyítéseket vezessenek be.
A dél-európai ország kormányzata is érzékeli a problémát. Monserrat Gomendió oktatási államtitkár azonban felhívja a figyelmet arra is, hogy az országos megoldások keresésén túl szemléletváltozásra lenne szükség a családon belül is. Példaként említette a szülői odafigyelést. Mint mondta, a diákok teljesítménye összefügg azzal, hogy a szüleik milyen gyakran kérdeznek rá arra, hogy mi történt az iskolában.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Súlyos vádak merültek fel a New Orleans Regional Transit Authority (RTA) HR vezetőjével szemben egy peres eljárásban. A dolgozók azt állítják,... Teljes cikk
Spanyolország rendkívüli lépésre szánta el magát: a kormány új rendelete akár félmillió, eddig illegális státuszban élő bevándorló számára... Teljes cikk
Az Egyesült Államokban 16 ezerrel 219 ezerre emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten - közölte a munkaügyi... Teljes cikk
- Fiatal álláskeresők: valóban optimisták? 1 hete
- Stabil számok, romló jelek: nő a fiatalok munkanélkülisége 1 hete
- Munkaerőhiányra válasz? Több százezer bevándorló kaphat munkavállalási engedélyt 2 hete
- A vártnál jobban nőtt a munkanélküli segélykérelmek száma az Egyesült Államokban 2 hete
- Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el 3 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 1 hónapja
- A szakértők szerint lakhatási krízis van hazánkban: a fizetésünk majdnem fele lakhatásra megy 1 hónapja
- Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban 2 hónapja
- Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres 2 hónapja
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 2 hónapja
- Megette az AI a junior pozíciókat? Mi lesz a pályakezdőkkel? 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?