Kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdettek az egri kórházban
Pénteken kétórás, minden osztályra kiterjedő figyelmeztető sztrájk lesz az egri kórházban, azt követően, hogy kedden nem született megállapodás az intézmény vezetése és az érdekképviseletek között - közölte az MTI-vel az Egészségügyi és Szociális Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) intézményi vezetője.
Hegyaljai Judit emlékezetett arra: a fő követelésük, hogy a hevesi megyegyűlés bontsa fel azt a szerződést, amelynek alapján a következő 20 évben a HospInvest Zrt. működtetheti az egri kórházat. A megye képviselői nem jöttek el az egyeztetésre, így érdemi tárgyalásra nem kerülhetett sor. Amennyiben a HospInvest, a cégvezetők nyilatkozatai szerint, október 1-jén átveszi a kórház működtetését, úgy általános és határozatlan idejű sztrájkot hirdetnek az érdekképviseletek - tette hozzá a szakszervezeti vezető.
A szocialista vezetésű megyei önkormányzat március 25-én hagyta jóvá azt a szerződést, amelynek alapján a következő 20 évben a HospInvest Zrt. működtetheti a Markhot Ferenc Kórházat. A vagyonkezelésre kiírt tenderen a HospInvest mellett a Debreceni Egyetem is pályázott, illetve ajánlatot nyújtott be az egri önkormányzat. A Fidesz mindvégig azzal vádolta a megye szocialista vezetését, hogy a HospInvestre szabták a pályázatot. Civil szervezetek és a kórházi érdekképviseletek is több alkalommal tiltakoztak a funkcionális privatizáció ellen.
A HospInvest Zrt. augusztus közepén adta be a működési engedély iránti kérelmét a népegészségügyi szolgálathoz, ám a hatóság hiánypótlást rendelt el. Ebben a helyzetben a cég arra kérte a Heves megyei önkormányzatot, hogy 60 nappal hosszabbítsa meg az intézmény átvételére kapott, szeptember 1-jén lejáró határidőt, a testület pedig eleget tett a kérésnek. Időközben a Heves Megyei Bíróság jogerősen hatályon kívül helyezte a megyei önkormányzat azon határozatát, amely a HospInvest Zrt.-t nyilvánította az egri kórház vagyonkezelésére kiírt pályázat győztesévé.
Az ítélet indoklása szerint a HospInvest pályázati dokumentációjához csatolt banki igazolás nem felelt meg a pályázati kiírásban foglaltaknak. Vagyis abból egyértelműen nem megállapítható, hogy a cég számláján 2005. január 1-jétől, vagyis a kiírásban megjelölt időponttól nem volt sorban állás. Az MTI által korábban megkérdezett jogászok tájékoztatása szerint az ítélet nem érinti közvetlenül a megye és a cég között létrejött kontraktust, annak felbontása polgári peres úton kezdeményezhető. Ugyanakkor a szerződés felbontását a szerződő felek vagy olyan fél kezdeményezheti, akit közvetlenül hátrányosan érintett az utóbb jogellenesnek ítélt önkormányzati döntés, például a tenderen vesztes pályázó.

Régi ügy húzódik

- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon