Kevesebben keresnek munkát Veszprém megyében
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatVeszprém megyében összesen mintegy 14 ezer álláskeresőt tartott nyilván a munkaügyi központ szeptemberben, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint 820 fővel kevesebben kerestek állást, mint egy évvel ezelőtt - közölte a megyei kormányhivatal csütörtökön az MTI-vel.
Szeptember végén Veszprém megye gazdaságilag aktív népességének 8,8 százaléka volt nyilvántartott álláskereső. Az országon belüli, különböző szintű területi egységek munkaerő-piaci helyzetének összehasonlítására szolgáló mutató alapján Veszprém megye - Győr-Moson-Sopron megye, a főváros, valamint Vas, Pest és Komárom-Esztergom megye - után szeptemberben is a hatodik legkisebb mérőszámmal rendelkezett.
A közlemény szerint a megye regisztrált álláskeresőinek számát továbbra is csökkenés jellemzi, amelynek mértéke nagyobb, mint országosan. A kilencedik hónapban megkezdődött az idegenforgalmi idényben foglalkoztatottak szokásos visszaáramlása, továbbá folytatódott a pályakezdők kirendeltségeken történő jelentkezése is.
Szeptember elsején indult el Veszprém megyében is az Első munkahely garancia elnevezésű program, amely a fiatal munkavállalók munkaerő-piaci helyzetének javítását, az első munkahely, illetve a szükséges munkatapasztalat megszerzését segíti elő. A program keretében a munkaügyi központ 88 millió forintos támogatással, 173 fiatal munkába állását tette lehetővé - közölte a kormányhivatal.
A hónap során 1.937 új álláshelyet jelentettek be a munkaadók. Az új álláshelyek közül 731 esetben nem igényeltek támogatást a munkáltatók, míg 1.206 támogatás útján betölthető munkalehetőség volt.
A legnagyobb munkaerő-kereslet Pápa és Veszprém körzetében jelentkezett. Itt a támogatás nélküli és a támogatott munkahelyek számában egyaránt növekedés mutatkozik, mind az egy hónappal, mind az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest.
A gazdaságilag aktív népesség a megye valamennyi foglalkoztatási körzetében kisebb arányban volt állás nélkül az országos átlagnál.
A megyén belül a Balaton-parti térségek - Balatonfüred, Balatonalmádi, Tapolca -, valamint a megyeszékhely és Zirc körzetének munkaerő-piaci pozíciója továbbra is kedvezőbb a megyei átlagnál - áll a hivatal közleményében.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?