Kevesen választották az állami nyugdíjrendszert
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTavaly év végéig jelezhették azok a magánnyugdíjpénztári tagok, akik 2008. december 31-ig 52. életévüket betöltötték, hogy inkább visszalépnének az állami rendszerbe; a Napi Gazdaság cikke szerint a jogosultak fele sem élt a lehetőséggel, ám az adatok még változhatnak.
Az újra megnyitott lehetőséggel a 2009. július 9-ét megelőzően tb-öregségi nyugellátásban már részesültek is élhettek, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szeptember végén tértivevényes levélben értesítette az érintetteket.
Bár néhány pénztár arra számított, hogy az érintettek többsége visszalép majd, az érdeklődés az utolsó pillanatokig a vártnál jóval csekélyebb volt, az utolsó hónap azonban határozott megugrást mutatott.
A lapnak választ adókasszák előzetes adatai alapján úgy tűnik, hogy a jogosultaknak csak mintegy 45 százaléka élt a számára biztosított lehetőséggel. Többen is hangsúlyozták azonban, hogy a folyamat még nem teljesen zárult le, hiszen a december 31-ig igazoltan (tértivevénnyel) postára adott, valamint esetleg a PSZÁF-hoz december 31. előtt feladott, és onnan az illetékes pénztárhoz továbbított levelek feldolgozása még tart.
Napi Gazdaság/MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?