"Ki kell lépni a szellemi konstrukcióink árnyékából!" - interjú Bölcskei Mónikával
Néha a legjobbat akarjuk a körülöttünk élőknek, és ezzel a legrosszabbat tesszük: mozdulatlanságra késztetjük őket. Bölcskei Mónika, a Be Wise (új nevén: Human Bridge) ügyvezetője különféle HR tevékenységeket szeretett volna végezni, és mivel kiderült, hogy jól csinálja, és van igény a munkájára, ezért céget kezdett el építeni. Eltelt közel nyolc esztendő, és olyan életformában találta magát, amely már egyáltalán nem felelt meg az igényeinek. Változtatott, mielőtt "belefulladt" volna a sok, kéretlen teherbe.
- Nekem is - mint bárki másnak -, sok-sok szerepet kell betöltenem életem során. A sapkákat cserélgetjük a fejünkön, és az egész viselkedés-készletünket ehhez igazítjuk. Hol HR tanácsadó vagyok, hol fejlesztési szakember coach-ként, máskor trénerként, hol mentor, hol vezető, hol barát, hol anya. Ezek színessé, élettel telivé teszik a hétköznapjainkat, de ha valamelyik elhatalmasodik a többi felett, akkor az már frusztrációt okoz. Mikor elindult a vállalkozásom, nem terveztem azt, hogy akár több munkavállalóm is lesz, de a sikeres működés lehetőséget adott arra, hogy bővüljek, és felvegyek szakembereket. Ez azonban rengeteg új feladatot, felelősséget hozott, amit már egyre nehezebb volt úgy ellátni, hogy az én igazi célomnak, a fejlesztési feladatoknak is megfelelhessek. Az utóbbi időben magára a szakmára már nagyon kevés időm jutott.
Részben a tanácsadó kollégáim miatt is húztam-halasztottam ezt a döntést. Azt gondoltam, hogy őket is nehéz helyzetbe hoznám, ha megszüntetem a cégem addigi működési struktúráját. Azonban a végére már annyira nyomasztóvá vált a mozdulatlanság és a várakozás-teliség miatt a hangulat, hogy amikor meghoztam a végleges döntést, ők nemcsak elfogadták a helyzetet, hanem maximálisan megértették azt. Látták ugyanis az én egyre nehezebb szerepkonfliktusomat, de annyira lojálisak voltak, hogy nem akartak állást keresni, engem cserbenhagyni.
Elmentünk egymás mellett a feltételezéseinkkel
- Kinyíltak az ajtók, amikor bezárult a Be Wise?
- Minden tekintetben. Az egyik kollégám - aki még gyakornokként került hozzám, és 7 évet töltött el mellettem - ma már egy magyar nagyvállalat HR Business Partnere. A másik kollégám pedig - hasonlóan hozzám - inkább az egyének fejlesztésével szeretne foglalkozni trénerként, coachként. Vele másként, de tovább folytatom a fejlesztési munkát. A hazai piacon nincs olyan fejlesztési cég, amely abban a struktúrában működne, ahogy a cégemet én működtettem, ezért nekem ez üzleti döntés is volt. De biztos, hogy nem léptem volna meg önmagában ezt a lépést, ha nem érzem úgy, hogy felszabadít mindannyiunkat.
- Számodra mi változott a döntés után?
- Felszabadultam. Nem nyomaszt az, hogy a meglévő szerepeimbe kell beilleszteni az egyre növekvő terheket. Most végre elkezdtem a rosszul működő struktúrához hozzányúlni, és nem a recsegő-ropogó alapokra húzok folyton újabb szinteket. Világosan látom, hogy elsődlegesen a fejlesztéssel szeretnék foglalkozni, ezen belül a "szerelmem" a coaching. De a többi fejlesztési módszer, a tréning, a World Café, a facilitálások, és a többi, tanulószervezetté válást segítő folyamat egyaránt kedves nekem.
Önismeret tekintetében is fontos volt ez a döntés. Rá kellett jönnöm, hogy például egy új tréningprogram összeállításakor szeretek sok kolléga közt lenni, "megfuttatni" a gondolataimat a többiek közt. De a részleteket kidolgozni egyedül már jobb nekem, hatékonyabb. Nyilván a hét év megváltoztatott engem is.
- Mi lesz a következő lépés? A tevékenység-portfóliót átalakítod?
- Tisztítom a tevékenység-skálát. Csak azok maradnak, amelyeket valóban a "szívem csücskének" érzek, és amelyekben látom az értékteremtést. Ennek az a hozadéka, hogy egész üzletágakat adtam át például más cégeknek, illetve az együttműködő partnerek közt is változások zajlottak. A régiek közül sokkal elengedtük egymást, de megtaláltak új emberek, és hoztak magukkal új tevékenységeket is.
Csak azt a tevékenységet szabad végezni, ami energiával tölt fel
- Két új irányba indultam el. Elindítunk egy coaching alapok gyakorlati képzést. Nagyon sok egyetemista, pályakezdő fiatallal találkoztam, akik szeretnének coachokká válni élet-, és munkatapasztalat nélkül. Hogy ne "csattanjanak a falon", és ne legyen egy hatalmas kudarc számukra a coach-csá válás, egy a szakmával való gyakorlati ismerkedő képzést fejlesztettem ki nekik. Azt szeretném, ha ezek a fiatalok megismerkedhetnének a coaching alapjaival, saját élményt szerezhetnének erről a segítő folyamatról, és a - főleg HR-es - pályakezdőkben tudatosítani szeretném, hogy huszonévesen ezt a szakmát űzni sok kudarccal jár. Egy négynapos, kétmodulos képzés, melyben saját tapasztalatot szerezhetnek mind egyéni, mind pedig csoportos coachingban, pont megfelelő keretet biztosít ahhoz, hogy a coaching iránt érdeklődő fiatalok felismerjék magukban a szükséges kompetenciák meglétét, annak szintjét, és ennek megfelelően hozzanak reális döntést szakmai életcéljuk kitűzésekor.
A másik új programom az ADHD-fejlesztői, nonprofit képzés. Az ADHD (Attention deficit-hyperactivity disorder - figyelem deficites hiperaktív rendellenesség) meghatározásával leírt gyerekek hozzátartozói (szülők és nagyszülők is részt vesznek benne), és az ezekkel a gyerekekkel foglalkozó pedagógusok részére szerveztük a programunkat, ahol ADHD coaching szemléletű támogatókat képzünk. Nagyon sok fontos találkozás, és tapasztalat született ezen a képzésen. Ezekre építve kezdem el 2013 őszén az ADHD Coach képzést is már tapasztalt coachok számára, akik lehetőséget kapnak az egyre gyakoribb ADHD-s szimptómákkal küzdő munkatársakkal és vezetőkkel való bánásmód elsajátítására. Maga az ADHD coaching témája közel két évvel ezelőtt talált meg, és egy évvel ezelőtt kiderült, hogy egyre több az "épp-csak-nem-diagnosztizált" ADHD-s coachee ügyfelem is. Nagyon sokat segítettek nekem a tudás elmélyítésében, és a megoldás megtalálásában.
Később pedig ismét beigazolódott az, hogy amire fókuszálunk, az növekedni kezd. Az elmúlt egy évben szinte csak ADHD-val küszködő coachee-kat hozott nekem az élet, akikkel fantasztikusan jó együtt dolgozni. Pörögnek, kreatívok, csak úgy repül velük az idő. Pont a szétszórtságuk, az időgazdálkodási kuszaság okoz nekik gondot.
Új iroda, logó, cégnév!
- A Be Wise nemcsak a működése tekintetében változik meg, hanem a külsőségekben is. Új irodába költözöl, és a cég honlapját, logóját, illetve még a nevét is szeretnéd megváltoztatni. Miért lépsz ilyen drasztikusat?
- Változtatni szerettem volna már régóta ezeken a külsőségeken is. A régi irodánkhoz közel, ám egy kényelmesebb és számomra végre kijáró "luxus" körülmények között üzemeltetett irodába költöztem, és ezzel egy időben megváltoztattam a régi website-ot is. E fölött már eljárt az idő, az elmúlt 8 évben eddig csak kétszer változott az oldal, pedig sokkal több változáson mentünk keresztül.
A logó és a név már más kérdés. Amikor céget alapítottam, tudatlanul és ártatlanul a saját vezetéknevemmel és a már akkor bennem lévő szakmai célommal, a fejlesztéssel játszva találtam ki a Be Wise - Légy Bölcs! cégnevet. Viszont időközben a coaching piac öntisztulásának az egyik lépcsőfoka azt mutatja, hogy kiveti magából a szakma azokat, akik szélsőséges vallási nézeteket vallanak. Én már számtalan esetben elhatárolódtam ezektől a szervezetektől, de még mindig vetül rám "hamis árnyék", úgyhogy itt az ideje annak, hogy végleg lezárjam azt a lehetőséget, amellyel engem - minden ok nélkül - egy ilyen, szélsőséges vallási csoporthoz sorolnak. Ez pedig maga a cég neve. Rátaláltam arra a névre is, amivel nyolc év után ismét nagyon jól tudok azonosulni, ami maximálisan tükrözi a személyes és szakmai életcélomat. Az új cég neve Human Bridge, mely híd jelenti számomra az emberek, az együttműködések és a megoldások közötti humánus hidat. Októberben a cég nyolcadik születésnapján már új nevünk lesz, de addig hivatalosan marad a Be Wise, de mellette már használni fogom a Human Bridge nevet is. Köszönöm, hogy mindezt elmondhattam.
Az interjút készítette: Filius Ágnes
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy modern munkahely vonzerejét ma már nem csupán az esztétikus iroda vagy egy hangzatos küldetésnyilatkozat adja. A valódi elköteleződés és a... Teljes cikk
A munkaerő-kiválasztás világában a hagyományos értékelési módszerek mellett egyre nagyobb szerepet kapnak azok az eszközök, amelyek nemcsak a... Teljes cikk
A kiégés megelőzése, a fluktuáció csökkentése és a valóban befogadó cégkultúra kialakítása ma már nem pusztán HR-feladat, hanem stratégiai... Teljes cikk
- Március 31-től életbe lép az új felnőttképzési szabályozás: Igen-Yes-Ja 1 hete
- Ez alapján választanak szakmát a magyar fiatalok 1 hete
- Az AI nem csak eszköz, hanem tudatos stratégia 2 hete
- Felmérés: a dolgozók szerint az AI több kárt okoz, mint hasznot 3 hete
- Reflektorfénybe kerülnek a képzők: új szakmai díjat indít a HR Portal 3 hete
- Felvételi rekord 2026: ezt a 10 szakot rohamozzák a legtöbben 3 hete
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja
- AI eszközök a vállalati nyelvtanulásban: versenytársak vagy szövetségesek? 1 hónapja
- Ennél a cégnél a HR-es, a jogász és a pénzügyes is AI-fejlesztő - ez a jövő? 1 hónapja
- Durvább, mint hittük: ennyit keres valójában egy magyar rendőr 2026-ban 1 hónapja
- Ha magaddal nem vagy tisztában, minek irányítanál másokat? Önismeret és a vezetői szerep 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?