Kibővül a Vállalatok munkaerő támogatása program
A program keretében a munkaadók akár 600 ezer forint támogatásban is részesülhetnek.
Június elsejével kibővül a Vállalatok munkaerő támogatása program, amelybe nyártól minden, legalább egy hónapja regisztrált álláskereső bekapcsolódhat. Az újonnan csatlakozók esetében az eddig öt hónapos támogatási időszak fél évre hosszabbodik meg - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca szerdai közleményében. Hozzátette, a program mostanáig több mint tízezer ember munkába állását segítette, a támogatottak létszáma a bővítésnek köszönhetően akár a többszörösére is nőhet. Nyártól a program keretében minden, legalább egy hónapja regisztrált, vagy 25 év alatti álláskereső könnyebben juthat újra munkához a program segítségével. A támogatás mértéke teljes munkaidős foglalkoztatás esetén havonta a bérköltség - vagyis a bruttó munkabér és szociális hozzájárulási adó - fele, de legfeljebb 100 ezer forint lehet.
A munkaadók az új feltételekkel tehát álláskeresőnként összesen akár 600 ezer forint támogatásban is részesülhetnek. A munkáltatóknak a program keretében felvett munkavállalójukat legalább 6 hónapig foglalkoztatniuk kell. A munkaadó vállalja azt is, hogy ebben az időszakban közös megegyezéssel nem szünteti meg a résztvevő munkaviszonyát. A cég működésével összefüggő okból nem mondható fel a programba bevont, illetve a vele azonos vagy hasonló munkakörben foglalkoztatott munkavállaló munkaviszonya sem a támogatás ideje alatt - részletezte az államtitkár. A Vállalkozások munkaerő támogatása programra folyamatosan lehet jelentkezni a helyileg illetékes járási hivatalok foglalkoztatási osztályainál. A részletes feltételek és dokumentáció a munka.hu honlapon érhető el. "Magyarország nemzetközi összehasonlításban is kimagaslóan teljesít a foglalkoztatási mutatók javításában. Az elmúlt évtizedben elért eredményekre építve a vírusválságban is sikerült megvédenünk a magyar emberek munkahelyeit. Már mintegy 4,7 millióan dolgoznak hazánkban, amit a kormány a munkahelyteremtő programmal még tovább növelne" - emelte ki Bodó Sándor a közleményben.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?