Kiderült, mikor térhet vissza a katás adózás
A kormány nem szeretné, hogy a nagy cégek munkaviszonyok tömegeit alakítsák át katás foglalkoztatássá.
Forrás: Unsplash
Hétfőn arról kérdezték a parlamentben Kármán András pénzügyminisztert, hogy a Tisza mikor vezeti vissza a katás adózást. Mint a Telex írja, a miniszter válasza az volt, hogy erre 2027-ben kerülhet sor. Kármán szerint a kata átalakítása során nem tett különbséget az adónem célcsoportja és a visszaélésekért felelős szereplők között, emiatt egyik napról a másikra százezrek vesztették el az adózási formát, amire a vállalkozásukat építették.
Mint elmondta, a kormány ki is akarja bővíteni az adóformát. Viszont azt nem szeretnék, hogy a nagy cégek ismét kihasználják a rendszert és munkaviszonyok tömegeit alakítsák át katás foglalkoztatássá. A pénzügyminiszter arra is kitért, hogy az adójogi változtatásokra a jövőben széles körű társadalmi egyeztetés után kerülhet majd sor.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?