kapubanner for mobile

Kinevezés a GE igazgatótanácsában

A General Electric Igazgatótanácsa John G. Rice-ot nevezte ki a cég globális tevékenységeinek élére. Rice, aki 2005 óta a GE alelnöke, a GE Egyesült Államokon kívüli növekedéséért felel majd. Rice áttelepül Hongkongba, a kinevezése pedig 2011. január 1.én lesz hatályos - olvasható a vég sajtóközleményében.

"Megnöveljük a globalitás dimenzióját a GE-nél" - mondta Immelt. "A John által irányított csapatok helyismeretünkre és a helyi tehetségek bázisára támaszkodva fogják végrehajtani növekedési és export stratégiáinkat."

"John Rice több mint 20 éve foglalkozik az ügyfelek kiszolgálásával, partnerkapcsolatok kialakításával és ügyletek lebonyolításával világszerte" - jelentette ki Jeff Immelt, a GE elnök-vezérigazgatója. A nemzetközi üzleti és a kormányzati szféra vezetői, valamint munkatársaink is jól ismerik és tisztelik őt.

A globális piacokon eljött a remek lehetőségek időszaka, ezért erősebben decentralizált, gyorsabb és a helyi piacokat jobban ismerő csapatokra van szükségünk.

Az 53 éves Rice az Egyesült Államokon kívüli piacokért felel majd, különös tekintettel az olyan nagy növekedési potenciállal rendelkező piacokra, mint Kína, India, a Közel-Kelet és Brazília. Célja segíteni a GE azon törekvését, hogy a cég piacvezető technológiákkal és szolgáltatásokkal elégítse ki az ügyfelek igényeit.

A fenti piacok nagy részén a GE lokalizációs ("company to country") növekedési stratégiáját alkalmazza, amelynek keretében a cég közvetlenül a kormánnyal működik együtt a helyi igények kielégítésében.

A GE-nél töltött 32 éves pályafutása alatt Rice a GE két legglobálisabb üzletágát, az energetikai (Energy) és a közlekedési (Transportation) üzletágat is irányította már.

2007 óta a GE Technológiai Infrastruktúra divíziójának vezetője, amelybe a repüléstechnikai (Aviation), a közlekedési (Transportation) és az egészségügyi (Healthcare) üzletágak tartoznak.

Ezek az üzletágak mostantól közvetlenül Immeltnek fognak jelenteni, és 2011-től pénzügyi eredményeiket is külön teszik közzé.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek