kapubanner for mobile

Kínos botrányai miatt távozhat a brit belügyminiszter

Nem hivatalos keddi értesülések szerint távozik tisztségéből a következő - valószínűleg már ezen a héten esedékes - kormányátalakítás során a brit belügyminiszter, aki kínos költségtérítési botrányokba keveredett az elmúlt hetekben.

Jacqui Smith lemondási szándékáról - kormányforrásokat idézve - a BBC hírtelevíziója, valamint a Sky News hírtévé is beszámolt kedden.

Gordon Brown miniszterelnök várhatóan a Nagy-Britanniában csütörtökön tartandó európai parlamenti választások után szervezi át kormányát, vagyis a 46 éves belügyminiszter jó eséllyel a hétvégétől már nem lesz a posztján. A brit sajtó már korábban biztosra vette Jacqui Smith közeli távozását, miután a Sunday Express még március végén megírta róla, hogy képviselői költség-elszámolásának tavalyi listáján egy fizetős tévécsatorna "felnőtt" filmjei is szerepeltek.

A szexfilmek megtekintésének idején Jacqui Smith nem tartózkodott otthon, és a fizetős műsorokra férje, Richard Timney volt kíváncsi. Timney személyesen is magára vállalta a felelősséget az esetért, és nyilvánosan elnézést kért.

A brit sajtó azonban ezután már részletesen feltárta, hogy mi mindenért vett fel képviselői költségtérítést tavaly a belügyi tárca vezetője, akinek éves fizetése megközelíti a 142 ezer fontot (45 millió forint). A The Sun - a legnagyobb brit bulvárlap - megírta például, hogy Jacqui Smith dologi költségként számolta el a családi otthon szinte teljes újrabútorozását. A tételek között szerepelt egy ezerfontos stilizált kandalló csakúgy, mint egy 88 pennys fürdőkáddugó.

Jacqui Smith ellen ráadásul már folyik egy parlamenti vizsgálat, kiderítendő: jogosan számolta-e el egy olyan lakás teljes rezsijét, amelyben nővére él állandó jelleggel, és ő csak esetenként lakik ott. Mindez azonban csak a bevezetője volt annak a hatalmas belpolitikai botránnyá fajult, kormánypárti és ellenzéki képviselőket egyaránt érintő riportsorozatnak, amelyet a The Daily Telegraph, a legnagyobb konzervatív brit napilap indított május elején a gyakran megdöbbentő címeken benyújtott képviselői költség-visszatérítési igényekről.

A legkirívóbb hivatalos képviselői elszámolások között előfordult kerti medencébe való úszó kacsaház beszerzési költsége, vécéülőkék számlái, helikopter-leszállóhely kialakítása és várárok-tisztítás ugyanúgy, mint templomi jótékonysági adomány, ajándéknak szánt teddy mackók, vagy egy karácsonyra vett rózsaszín laptop árának visszaigénylése.

Gordon Brown kormányfő a BBC televízió hétvégi politikai magazinműsorában azt mondta: egyes esetek egyértelműen felvetik a csalás gyanúját.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek