kapubanner for mobile

Kirúgnak 300 főt a vám- és pénzügyőrségtől, és még a jutalom is elmaradhat

Lehetséges, hogy vám- és pénzügyőrség ebben az évben nem fogja megkapni a költségvetési törvényben meghatározott éves jutalmát, 2,6 milliárd forintot, a pénzügyminisztériumi teljesítmény-előírások nem teljesítése miatt - értesült a Magyar Hírlap. Ez első alkalommal fordulna elő létrejötte óta. Ráadásul év végéig háromszáz alkalmazottjától válik meg a szervezet.

Nincsen meg az előírt bevétel a vám- és pénzügyőrségnél. Mint a VPOP vezetője, Nagy János vezérőrnagy a lapnak elmondta pengeélen táncolnak, ezért a következő hetekben megpróbálják úgy szervezni a munkát, hogy a november 30-ai határidőre meglegyen a vám- és importbevételekből előírt 37,8 milliárd forint, illetve a jövedéki adóbevételekből előirányzott 588 milliárd forint. Ezzel elérnék az éves előirányzat 89 százalékát.

Annak érdekében, hogy meglegyen a bevétel - és mivel kompenzálni kell az EU-csatlakozás miatt kieső vámbevételeket - állították fel a cigarettakommandót, vagy növelték meg a gazdálkodó társaságoknál az utóellenőrzéseket és vizsgálják szigorúbban a vállalkozások által visszaigényelt jövedéki adómértékeket is.

A lap azon kérdésére, hogy mi lesz, ha mégsem teljesítik az előírtakat, Nagy János mindössze annyit válaszolt, hogy: nem gondolnak most erre.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek