Kisebb lapméret, nyomdabezárás a New York Times-nál
Tervei szerint kisebb lapmérettel jelentkezik 2008-tól a New York Times. Emellett a cég bezárja edisoni nyomdáját, ami 1050 állás megszüntetését jelenti közölte a társaság weboldalán.
A társaság kiadja edisoni üzemét, és egyesíti azt a queensi nyomdával. Emiatt 800 ember veszíti el munkáját - tudatta a Reuters.
A napilap a bejelentés szerint kisebb mérettel jelentkezik majd. A lap áttervezése következtében 250 munkahely szűnik meg.
A változások várhatóan 42 millió dolláros megtakarítást eredményeznek a cégnél.
Mint korábban az mfor.hu megírta, egyre kevesebb amerikai vesz a kezébe újságot, kedvenc lapjaiból egyre inkább az interneten tájékozódik. Egyes nyomtatott újságok kétszámjegyű példányszámcsökkenést szenvedtek el az elmúlt fél évben, összességében 2 és fél százalékos volt a nyomtatott példányok visszaesése. Ugyanakkor a New York Times esetében nőtt az eladott példányszám, a lapból átlagosan 1,14 millió példány fogy naponta.
Menedzsment Fórum

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?