Kiss Péter: A közszféra bérei reálértéken maradnak
A kormány idén már nem tervez a közszférát érintő létszámcsökkentést, a bérek pedig reálértéken maradnak - közölte a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter pénteken a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének (MKKSZ) budapesti kongresszusán.
Kiss Péter a küldöttek előtt elmondta azt is, jövőre a 13. havi illetményeket újra a "hagyományos módon" fizetik majd ki a munkavállalóknak. A "bérkérdésről" szólva emlékeztetett arra, hogy a kormány az érdekképviseletekkel korábban abban állapodott meg, hogy 2008-ban a reálkeresetek szinten maradnak. Hozzátette, a hivatalosan prognosztizált inflációs előrejelzések alapján a kormány megteszi a korrekciós intézkedéseket, tehát "állja a szavát". A szocialista politikus a küldöttek előtt a kormányzás elmúlt két évének általános tanulságaként azt mondta: "többet ér valamivel kevesebb, ámde érvényre jutó kezdeményezés, mint hat érvényre nem jutó, ámde bátor, hasztalan kezdeményezés". Ezzel összefüggésben jelezte, a közszférával a konszenzuskeresés útját kívánják járni.
A kancelláriaminiszter szavaira reagáló Fehér József, az MKKSZ főtitkára azt mondta: mi azok leszünk, akik voltunk, tehát kiszámítható és megbízható szociális partnere a kormánynak. Közölte, örülnek annak, hogy a kormány intézkedéseivel már nem kívánja tovább csökkenteni a közszféra dolgozóinak a számát. Jelezte ugyanakkor, hogy a "stabilizálásról", és néhány helyen a létszám növeléséről is tárgyalni akarnak majd a kormánnyal. A főtitkár később, már a küldötteknek szóló beszédében az elmúlt négy évet a legellentmondásosabb és legnehezebb időszaknak nevezte a rendszerváltás óta. Közölte, már többször hangot adtak annak az álláspontjuknak, hogy indokolatlanul súlyosnak tartják a közszolgálatban dolgozókra nehezedő terheket.
Nem lehet eredményes a reform, ha azt a végrehajtásban érintettek, a munkavállalók nem támogatják, ha az érdemi közreműködésük nem biztosított - hangoztatta, hozzátéve: még mindig nem késő változtatni ezen. Jelezte azt is: elkötelezettjei és támogatói a nemzeti közigazgatás megújításának. Fehér József szólt arról is: a közszférában ma a legnagyobb feszültséget a középfokú végzettségű köztisztviselők és ügykezelők tarthatatlanul alacsony díjazása jelenti.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?