Kissé csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma októberben
Idén októberben az előző hónaphoz képest 4 ezerrel kevesebb, összesen 523 ezer álláskeresőt tartottak számon Magyarországon - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján közölt legfrissebb munkaerő-piaci adatokból.
A nem támogatott munkaerőigények 25,2 százalékkal maradtak el a szeptemberi értéktől, ez a szezonális csökkenés megfelel az előző évben tapasztalt trendnek. Tavaly októberéhez képest 20,9 százalékkal kevesebb volt idén a bejelentett nem támogatott munkaerő-igény.
Az újonnan bejelentett támogatott álláslehetőségek száma 21 700-at tett ki, ami az elmúlt hónaphoz képest 26,4, egy éves távlatban pedig 42,1 százalékkal volt kevesebb.
Az NMH adatai szerint az új bejelentésekkel együtt a hónap folyamán összesen 66 400 állás állt rendelkezésre, ebből az októberi zárónapon csaknem 30 ezer maradt betöltetlen.
A legtöbb, 4600 főnyi munkaerőigény ismét Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett, de Budapestről is 2900, Békésből pedig 2400 főnyi igényt jelentettek be.
A pályakezdők számában a május óta megfigyelhető növekedés októberre megállt, és csökkenésbe fordult. A pályakezdők aránya ezzel az összes nyilvántartott álláskeresőn belül 12,5 százalékra mérséklődött.
A nem pályakezdő nyilvántartott álláskeresők létszámát februártól töretlen csökkenés jellemzi, csak annak mértékében következett be enyhülés - hívja fel a figyelmet a munkaügyi hivatal. A pályakezdők számának enyhülésében szerepet játszik az "Első munkahely garancia" program elindulása, hiszen ennek a programnak a célcsoportja a foglalkoztatási szolgálat által nyilvántartott pályakezdő álláskeresők.
Októberben a szeptemberi nagyarányú, 30,4 százalékos emelkedés után ismét csökkent a nyilvántartásba beáramló munkanélküliek száma, a visszaesés mind az újonnan belépőket, mind a nyilvántartásba visszalépőket érintette.
Az egy évnél hosszabb ideje megszakítások nélkül regisztrált álláskeresők száma enyhén tovább emelkedett októberben, zárónapi számuk 153 100 főt tett ki, arányuk az álláskeresők teljes állományán belül 29,3 százalék volt. Egy év alatt már egy jelentősebb, 16,1 százalékos létszámbővülést regisztrált a hivatal. Nőtt a nyilvántartásban töltött átlagos idő is egy év alatt: októberben 347 napot tett ki.
A múlt hónapban összesen 25 létszám-leépítési döntés érkezett a foglalkoztatási szolgálathoz, amely 1002 munkavállalót érintett. Az előző hónaphoz képest 404-gyel, az előző év azonos időszakához képest pedig 589-cel emelkedett a csoportos létszámleépítéssel érintettek létszáma.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- A dolgozók fele szerint nem esélyesek a nők a bérversenyben 3 napja
- Amit az egyetem után senki nem mond el – álláskeresés a gyakorlatban 5 napja
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 1 hete
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 1 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- A súlyosan korlátozottak foglalkozásai nemek szerint - grafikon 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- A súlyosan korlátozott dolgozók foglalkozásai a korlátozottság területe szerint - grafikon 2 hete
- Nyugodjon békében az önéletrajz? Már nem így választanak a cégek 3 hete
- Felvételi rekord 2026: ezt a 10 szakot rohamozzák a legtöbben 3 hete
- Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?