Kitartanak a szakszervezetek Ferihegyen
A kora reggeli járatok elindultak a Ferihegyi repülőtérről csütörtökön, a munkabeszüntetés második napján, de a szakszervezetek kitartanak, nem függesztik fel a munkabeszüntetést, így nap közben járattörlésekre, késésekre kell számítani.
Kovács Zoltán, a ferihegyi munkabeszüntetést hirdető egyik szakszervezet, az RDSZSZ sztrájkbizottságának elnöke elmondta: kitartanak, és elutasítják a munkaadó arra vonatkozó ultimátumát, amellyel a sztrájk felfüggesztéséhez kötötte az egyeztetések folytatását. Sikeresnek ítélte a sztrájk első napját, amely, mint mondta, a dolgozók jelentős támogatottságát élvezte, és hasonló helyzetre számít csütörtökön is. Kudarcot csak az jelentett, hogy a menedzsment nem volt hajlandó egyeztetni a sztrájk alatt, ehelyett "Európában szokatlan módon sértegette a munkavállalókat és ultimátumot adott" - tette hozzá.
Az MTI helyszínen lévő tudósítója arról számolt be, hogy nincs káosz Ferihegyen, az utasok nyugodtan várják a járatok indítását, a jegyellenőrzés halad, a biztonsági ellenőrzési pontoknál azonban hosszú sorok alakultak ki. Vannak utasok, akik a reptéren aludtak. A Malév kivételével reggel 7 óráig egyetlen társaság sem törölte járatát, a Ferihegyen legnagyobb forgalmú magyar nemzeti légitársaság még szerdán döntött arról, hogy mely járatait indítja. Az utasok a 2B terminálról indulnak, egyedül itt működik az utasbiztonsági ellenőrzés. Szerdán 50 járatot töröltek a mintegy 250 menetrend szerinti közül. Csütörtökön 139 érkező és 125 induló járat közlekedett volna a reptérről, ezek közül 17 érkezőt és 13 indulót töröltek, többsége Malév járat.
A Malév összesen 29 járat indulására számít késő délutánig, tizenhármat viszont törölt. Németh Krisztina, a Malév szóvivője szerdán este az MTI-nek elmondta: elemezték a helyzetet, felmérték a munkabeszüntetés következményeit, és a csütörtökre vonatkozó előrejelzésüket abból kiindulva állították össze, hogy a sztrájk a második napon is az elsőhöz hasonló mértékű lesz.
A határozatlan idejű munkabeszüntetést szerda reggel 6 órától hirdette meg a BA két szakszervezete, a Légiforgalmi Egyesült Szakszervezet (LESZ) és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ), miután eredménytelenül zárultak a munkáltatóval, egyebek mellett a BA átalakításának leállítása és a létszám megtartása érdekében kezdeményezett egyeztetések. A szakszervezetek elutasították a BA stratégiáját, és úgy vélik, hogy a munkaadó a repülés biztonságát veszélyezteti, a BA azonban irreálisnak és arcpirítónak nevezte a szakszervezet követeléseit, hangsúlyozva, hogy a vállalat átalakításával, modernizálásával éppen a munkahelyek megőrzése érdekében nem mond le a cég, a szakszervezeti követelés ellenére sem.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Ők adnak tanácsot a vezetőknek: itt a legnagyobbak listája 3 hete
- Itt a rangsor: ezek a legjobb ingázóvárosok Budapest környékén 3 hete
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 4 hete
- Ez a cég uralja a flottakezelők piacát 1 hónapja
- Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban 1 hónapja
- Sztrájkmenetrendet hirdetett meg a pécsi buszvállalat 1 hónapja
- Ők segítik a külföldi költözést: itt a legnagyobb relokációs cégek listája 1 hónapja
- Véget ért a szerbiai ügyvédek sztrájkja 1 hónapja
- Fordulat a magyar munkaerőpiacon: lezárult a „Budapest-centrikus” korszak 2 hónapja
- Ők számfejtik a béreket: tovább nőttek a legnagyobbak a listán 2 hónapja
- Hatásalapú fejlesztések: mit keresnek ma a vállalatok a tréningpiacon? 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?