kapubanner for mobile

"Kizsigerelik a biztonsági ellenőröket a cégnél"

Első fokon helyt adott a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) által képviselt dolgozók keresetének a bíróság, és kötelezte a törvénytelenül ki nem adott pihenőidők kifizetésére a Hochtief-Budapest Airport repülőtér német üzemeltetőjét. A biztonsági ellenőrök 12 óra alatt sokszor csak 30 percre ülhetnek le - havi 90-110 ezer forintos nettó bérért - írja a LESZ sajtóközleménye.

A LESZ azután kereste bírósági úton az elégtételt az általa képviselt 168 biztonsági ellenőr munkavállalónak, hogy a szakszervezeti kifogások után az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelet vizsgálata is kimondta: helyszíni ellenőrzéseiken bebizonyosodott, hogy a Hochtief-Budapest Airport nem adja ki a dolgozóknak jog szerint járó munkaközi szünetet. A cég a hatósági vizsgálatok után sem változtatott gyakorlatán.

A korábbi és az új Munka törvénykönyve megegyezik abban, hogy ha a beosztás szerinti nap munkaidő vagy a rendkívüli munkavégzés időtartama a hat órát meghaladja, valamint minden további három óra munkavégzés után a munkavállaló részére - a munkavégzés megszakításával - legalább húsz perc, legfeljebb egy óra egybefüggő munkaközi szünetet kell biztosítani.

Ezzel szemben a Hochtief-Budapest Airport a 8 és 12 órás munkaidő alatt csak egy, jellemzően 20-30 perc hosszú ebédszünetet biztosít. Ennek időpontja és hossza a forgalom függvénye. A közlemény szerint ez az egyetlen időszak a munkanap folyamán, amikor a biztonsági ellenőrök leülhetnek, elhagyhatják a beléptetési pontot - a mosdóhasználatra is csak esetlegesen és ritkán van módja a dolgozóknak. Ez nem csak munkaügyi és egészségügyi probléma, de a koncentrációkészséget is veszélyezteti, ami ebben a munkakörben megengedhetetlen kockázatokat szül - olvasható a sajtóanyagban.

A tavaly tavasszal indult per során a Hochtief-BA vezetősége haladékot kért a bíróságtól, arra hivatkozva, hogy peren kívül szeretne megegyezni a LESZ-szel. Azonban az erre kapott három hónapos időszakban a szakszervezet egyetlen egy megkeresésére sem reagáltak, maguk pedig semmilyen tárgyalást nem kezdeményeztek. A szakszervezet számára egyértelművé vált, hogy a joggal rosszhiszeműen visszaélve, csak az időhúzás volt a cégvezetés célja, így is közelebb kerülve a repülőtér tervezett tulajdonosváltásához. A vállalat valószínűleg fellebbez a márciusban meghozott első fokú ítélet ellen, kártérítést egyelőre nem fizetett a dolgozóknak.

A szakszervezet szerint a Hochtief-Budapest Airport az elmúlt években lezüllesztette a biztonsági területet. Ezt ma már az utasok is közvetlenül tapasztalják. Az embertelen és tervezhetetlen munkaidő-beosztásban dolgozó biztonsági ellenőrök nettó fizetése ma havonta 90-110 ezer forint körül alakul, minden pótlékot és adókedvezményt beleszámítva. Emiatt óriási a lemorzsolódás, naponta mondanak fel tapasztalt, biztonsági átvilágításon többször átesett kollégák. Az elmúlt egy évben több mint száz ember hagyta el önként a céget az alacsony fizetések és a vállalhatatlan munkaidő-beosztások miatt. Azonnali lépésekre van szükség, mert mindez immár a repülésbiztonságra is kockázatot jelent.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek