Kohászüzem Záhonyban
Acéllemezt gyártanak majd a záhonyi svájci-ukrán üzemben, melyet 2009-ben adnak át rendeltetésének egy most aláírt megállapodás értelmében.
A Tisza, mint vízi szállítást lehetővé tevő útvonal, valamint az ukrán széles nyomtávú és a hazai vasút összekapcsolhatósága egyaránt meghatározó szerepet játszott abban, hogy svájci beruházással acéllemezeket előállító üzem jöjjön létre Záhonyban. Az erről szóló megállapodást a Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára, Székely Judit, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkára, valamint David Webster, a Vorskla Steel AG elnök-vezérigazgatója írta alá Budapesten. A mintegy 300 millió euróból megvalósuló projekt kivitelezési munkái 2006 második felében kezdődhetnek el, a termelés pedig várhatóan 2009-ben indulhat meg. Az üzem a tervek szerint 800-1000 embernek teremt munkát a régióban.
A svájci bejegyzésű Vorskla Steel AG ukrajnai leányvállalatát 2005-ben hozták létre acéllemezek előállítása céljából. A cégcsoport stratégiájának fontos részét képezi az Európai Unió területén létrehozandó acélhengermű, melynek helyszínéül Záhony térségét választotta a vállalat. A beruházói döntés meghozatalában jelentős szerepet játszott a Tisza, mint vízi szállításra alkalmas útvonal elérhetősége, valamint az ukrán széles nyomtávú és a hazai vasút összekapcsolhatóságának lehetősége.
A svájci bejegyzésű Vorskla Steel AG ukrajnai leányvállalatát 2005-ben hozták létre acéllemezek előállítása céljából. A cégcsoport stratégiájának fontos részét képezi az Európai Unió területén létrehozandó acélhengermű, melynek helyszínéül Záhony térségét választotta a vállalat. A beruházói döntés meghozatalában jelentős szerepet játszott a Tisza, mint vízi szállításra alkalmas útvonal elérhetősége, valamint az ukrán széles nyomtávú és a hazai vasút összekapcsolhatóságának lehetősége.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?