kapubanner for mobile

Komoly elbocsátásokba kezd az IBM Európában

A lépésre a cég átalakulása miatt van szükség.

Tízezer ember elbocsátást tervezi Európában az IBM, hogy így csökkentse költségeit - írja a Világgazdaság a Bloomberg értesülései alapján. A lépés a régióban található munkahelyek 20 százalékát érinti. A létszámleépítés elsősorban az Egyesült Királyságot és Németországot érinti, de Lengyelországban, Szlovákiában, Olaszországban, Belgiumban és Franciaországban is elbocsátásokra kell készülniük a vállalat dolgozóinak.
Az intézkedés az IT-szolgáltatási üzletágat érinti majd leginkább. A hírügynökség információi szerint az IBM november elején tájékoztatta a lépésről az európai szakszervezetek képviselőit.

A vállalat szóvivője szerint a döntés meghozatalakor azt tartották szem előtt, hogy a cég miképpen tudja a legjobban szolgálni a fogyasztókat a hibrid felhőszolgáltatás és a mesterséges intelligencia alkalmazásában. Az IBM-nél októberben határozták el, hogy kettéválik a cég, és a a jól jövedelmező felhőüzletágat elkülönítik a többitől. A leépítéseket 2021 első felében igyekeznek végrehajtani.

Világgazdaság

fotó: wikipédia
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek