kapubanner for mobile

Kornai lett az Év Informatikai Cégvezetője

Tizenkettedik alkalommal adták át az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) által alapított Gyurós Tibor díjat. 2009-ben az Év Informatikai Cégvezetője Dr. Kornai Gábor, az AAM Vezetési Informatikai Tanácsadó Zrt. elnöke, az Év Fiatal Informatikai Vállalkozója pedig Kiss Sándor, a Sense/Net Kft. ügyvezető igazgatója lett.

neves gazdasági és informatikai szakemberekből, valamint napi- és hetilapok főszerkesztőiből álló zsűri az IKT szektor szakembereinek jelölései alapján választotta ki a pályázatot benyújtó szakemberek közül "Az Év Informatikai Cégvezetőjét" és "Az Év Fiatal Informatikai Vállalkozóját".

Az Év Informatikai Cégvezetője elismerést idén Dr. Kornai Gábor, az AAM Vezetési Informatika Tanácsadó Zrt. elnöke kapta, aki egyik alapítóként 1994 óta irányítja az AAM cégcsoportot. Az alapítástól eltelt 15 évben az AAM tízfős cégből egy közel 4,5 milliárd forintos éves árbevételt elérő, 220 főt foglalkoztató vállalkozássá fejlődött. A cégcsoport ma már 11 országban van jelen munkáival, 3 országban saját irodával, éves árbevételük 25%-át külföldi projektekből érik el.

Kornai Gábornak a cég fejlődésében kiemelkedő szerepe van: cégvezetőként elsődleges feladata a cégcsoport stratégiájának meghatározása. Különösen büszke arra, hogy 2006-2008-as stratégiai tervüket maradéktalanul sikerült végrehajtani. Szigorúan vett cégvezetői feladatain túl a vezetői társadalom tagjai számára mentorként és coachként is segítséget nyújt.

Az Év Fiatal Informatikai Vállalkozója címet Kiss Sándor, a Sense/Net Kft. ügyvezető igazgatója nyerte el. A fiatal szakember ötödmagával 1995-ben alapította az online, webes fejlesztésekre szakosodott céget. A jelenleg 45 fős, 400 milliós éves árbevételű, vállalati tartalommenedzsment rendszereket fejlesztő cég a nyílt forráskódú közösségek erejére épít. Terméke - az egyetlen nyílt forráskódú .NET-es vállalati tartalommenedzsment rendszer - jelenleg a 6.0 verziónál tart. A dinamikusan fejlődő cég üzleti eredményeinek és dinamikus növekedésének elismeréseként 2000 óta négy alkalommal szerepelt a Deloitte "Technology Fast 50 Program in Central Europe" listáján.

2008 szeptembere a cég életében jelentős mérföldkő volt: felvásárolták a .NET platformon működő konkurenciájukat, az IVY Kft.-t. A sikeres akvizíció következtében a cég piaci pozíciói tovább erősödtek.

A Gyurós Tibor Díjról

A díjat az IVSZ 1997-ben alapította, tragikus repülőgép-balesetben elhunyt akkori elnöke, Gyurós Tibor emlékének szentelve. "Az Év Informatikai Vezetője" és "Az Év Fiatal Informatikai Vállalkozója" pályázat mára az iparág szép hagyományává vált: a díjban minden évben olyan kiemelkedő szakemberek részesültek, akik kimagasló eredményességgel vezetik saját vállalatukat és tevékenységükkel jelentős mértékben hozzájárulnak a hazai informatika fejlődéséhez. A díjazottak közül számos informatikai szakember ma már nem csak hazánk, hanem a régió IKT iparágának aktív formálója és meghatározó alakja.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek