Korózs: A járulékok csak a nyugdíjak 80 százalékát fedezik!
Nem lehet adó- és járulékcsökkentést ígérni akkor, amikor a járulékbevételek már csak 80,5 százalékban fedezik a nyugdíjkifizetéseket, és a hiányzó részt adóbevételekből kell pótolni - mondta Korózs Lajos államtitkár szerdán egy nyugdíjasfórumon Salgótarjánban.
Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára hozzátette: aki adó- és járulékcsökkentést követel, annak azt is meg kell mondania, mennyivel kevesebb nyugdíjat akar kifizetni a hárommillió nyugdíjasnak.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy bár 62 év a nyugdíjkorhatár, 100 ember közül 90 korábban megy nyugdíjba. Kitért arra, hogy 810 ezer rokkantat tartanak nyilván, közülük 460 ezren korhatár alattiak, és 3,5 milliós a munkavállalók tábora, de kétmillióan csak a minimálbér után fizetnek járulékot; ők 38 500 forintos nyugdíjra számíthatnak. Sokan még a nyugdíjba vonulásuk előtti években sem értik meg, hogy járulékból lesz a járadék - mondta. Korózs Lajos közölte, hogy januárban is a svájci indexálás lesz nyugdíjemelés. Kérdésre hozzátette, hogy ennek mértékét nem tudja.
Fontosnak nevezte, hogy megőrzik a 13. havi nyugdíjat 2009-ben. Igaz, azt már csak azok kapják, akik elérték a rájuk vonatkozó öregségi korhatárt, és az összeg nem haladja meg a 80 ezer forintot, de ez az intézkedés a nyugdíjasok kétharmadát nem érinti - mondta az államtitkár. A 13. havi nyugdíj mellett megőrzik a méltányossági nyugdíjakat, valamint a 65 éven felüliek ingyenes utazási kedvezményét is, továbbá 2009-ben 100 ezer forintot adnak a 100 éveseknek és annál idősebbeknek, 2010-ben pedig 95 ezer forintot a 95-99 éveseknek. Mintegy 1200 olyan ember él Magyarországon, aki 100 éves vagy ennél idősebb, és 15 ezren 95 év fölöttiek - tette hozzá.
A Nemzetközi Valutaalap által biztosított hitelkeret kapcsán kiemelte: csak annyi kiadást vállaljon az ország, amennyire pesszimista forgatókönyv szerint is van forrás, és ne vállaljon kötelezettséget arra, ami csökkentené a költségvetés bevételeit. "Ha hétköznapi nyelvre lefordítom ezt a két intézkedést, amit Salgótarjánban, Egerben, Andornaktályán és Karancslapujtőn is mindenki ért: nem veszek hitelből plazmatévét, ha nincs rá pénzem!" - mondta az államtitkár.

Nem mindenkinek

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon