kapubanner for mobile

Közmunka helyett zöldmunkát teremtene az LMP

Az LMP véleménye szerint a kormánynak semmiféle foglalkoztatáspolitikai víziója nincs - mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Szél Bernadett, jelezve, hogy pártja hamarosan egy zöldmunkahely-teremtési koncepciót mutat be.

images

A kabinet intézkedéseit bíráló ellenzéki képviselő úgy értékelte, a munkahelyvédelmi akcióterv drága és nem is megfelelő hatékonyságú, csak a már meglévő munkahelyek megőrzésére szolgál, nem pedig arra, hogy újakat teremtsen.

A közmunkaprogramot kritizálva közölte: ilyen nagy méretű program sehol a világon nincsen. Hozzátette, két latin-amerikai országban indítottak hasonló méretűeket, de mindkettőt bezárták, mert nem voltak hatékonyak. A magyar kormány viszont nemhogy nem módosítja a programot, de "sikerpropagandát varázsolt köré" - fogalmazott.

Szél Bernadett külön kiemelte, hogy jelenleg azt sem lehet tudni, pontosan hányan vesznek részt a közmunkában. Bevett trükknek nevezte, hogy kétszer számolják el azokat az embereket, akik két különböző időszakban is részt vesznek a programban.

Kijelentette: a sikernek viszont nem az lenne a valódi kritériuma, hogy minél többen dolgozzanak közmunkában, hanem az, hogy közülük minél többen tudjanak visszatérni az elsődleges munkaerőpiacra. A Belügyminisztérium felmérésére hivatkozva azt mondta, hogy az ilyen emberek aránya viszont nagyon csekély, mindössze hét százalék.

Eközben a munkanélküliek aránya egy év alatt hétezer fővel, a fiatalok munkanélkülisége pedig három százalékponttal nőtt egy év alatt, 2009 óta nem volt ennyire alacsony az új álláshelyek száma és soha nem szűnt meg annyi cég, mint 2012-ben - közölte.

Az LMP egy négy fejezetből álló zöldmunkahely-teremtési koncepciót dolgoz ki, amelyik kifejezetten a megújuló energiaforrások és az épületenergetikai beruházások használatában, valamint a szociális gazdaságba való befektetésben gondolkodik - jelentette be.

Kifejtette: a helyi erőforrásokra alapozva akarják fejleszteni a gazdaságokat és ezzel párhuzamosan javítani szeretnék a regionális közlekedést. Ennek érdekében országjárásba kezdenek, amelynek során kifejezetten helyi, szociális gazdaságokat vizsgálnak meg.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk

Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk