kapubanner for mobile

Közmunkások építettek vályogházakat Gilvánfán

Csütörtökön adták át azokat a vályogházakat a Baranya megyei Gilvánfán, amelyek az országban egyedülálló „vályogvető” közfoglalkoztatási program keretében épültek – közölte a távirati irodával a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja.

A szervezet közleményében emlékeztetett rá, hogy tavasszal jött létre megállapodás a munkaügyi központ és a baranyai település önkormányzata között a közfoglalkoztatási mintaprogramról. Ennek értelmében az önkormányzat – a közfoglalkoztatásban dolgozók segítségével – nyolc 42 négyzetméteres, komfortos vályogházat építhetett.

Az új épületek átadásán csütörtökön részt vett Szaló Péter területrendezési, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkár és Tiffán Zsolt országgyűlési képviselő is.

Szaló Péter helyettes államtitkár a munkaügyi központ közleménye szerint az átadáson azt hangoztatta, hogy mintaprogramról van szó, egyelőre ugyanis az országban csak Gilvánfán épültek közfoglalkoztatási program keretében, közfoglalkoztatottak segítségével új házak.

Tiffán Zsolt az esemény után a távirati irodának telefonon nyilatkozva elmondta, a közfoglalkoztatás célja értékteremtő munkát adni azoknak, akiknek a versenyszféra átmenetileg vagy tartósan nem képes állást nyújtani. Ez a valódi értékteremtő közmunkaprogram: az emberek olyan otthonokat építettek maguknak, amelyekben generációk fognak felnőni. A szociális célú családi házak helyi munkaerővel, helyben készített vályogtéglákból, a helyi lakosság számára épültek – hangsúlyozta a képviselő.

A házak kulcsát Palkó László, a település alpolgármestere vette át, aki arról szólt: büszkeséggel tölti el a település vezetőit, hogy megmutathatták, tisztességgel el tudják végezni a rájuk bízott feladatot. Nagy öröm a falu minden lakójának, hogy éppen náluk épülhettek fel ezek a házak, és remélik, lesz folytatása is a programnak – hangsúlyozta.

Az épületekbe még az idén beköltözhetnek azok a családok, amelyeknek az önkormányzat bérbe adja.

A megyei munkaügyi központ tavasszal számolt be arról, hogy elindul a „vályogvető” program. Akkor közölték, hogy a sellyei kistérséghez tartozó Gilvánfa 380 lakosának 99 százaléka roma. A településen az önkormányzat az egyetlen foglalkoztató, az álláskeresők száma 48, közülük 14 tartós munkanélküli, foglalkoztatást helyettesítő támogatást 16-an kapnak, a közfoglalkoztatásban 104-en vesznek részt.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek