kapubanner for mobile

Közmunkásokat toboroz az állam a seregbe?

Botrány lett egy csornai levélből, amelyben egy közmunkásnak azt írták, hogy legyen szerződéses katona, különben három hónapra nem lesz közmunka. A kormány félreértést emlegetett. Az Index az ország másik feléből származó levélre hivatkozva azt írja, hogy a dolog rendszerszintűnek tűnik.

Az Index birtokába jutott levelet az egyik keleti megye kis falujának polgármestere kapta mintaként a járási hivataltól. A 18-35 év közötti középfokú végzettségűeket kellett behívna.

A levél szövege együttműködési kötelezettséget ír, állásajánlatról, szerződéses katonai jogviszonyról beszél, vagyis egyértelműen arra utal, hogy a közmunkásnak ezt kötelező elfogadni, különben szankciók érhetik.

A polgármestert lényegében toborzásra kérte a hivatal a "Belügyminisztériumtól érkezett megkeresés alapján".

Mindez azért különösen érdekes a portál szerint, mert a kormány napok óta azt magyarázza, hogy a közmunkásokat toboroz az állam a seregbe, az egész önkéntes alapon megy.


Index
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek