Közmunkával bővíteni lehetne az öntözött területeket
Az öntözött termőföldek arányát közmunka programokkal lehetne növelni, így a víztársulatok közvetlen állami támogatással csökkenthetnék a gazdálkodókra nehezedő, az öntözéssel kapcsolatos anyagi terheket - mondta a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének főtitkára az MTI-nek.
A szakember véleménye szerint azonban a karbantartáson túl, további 20 ezer közmunkást konkrétan a mezőgazdasági kisbirtokok öntözésnél lenne indokolt foglakoztatni. Az öntözés nagyobb területre kiterjesztésének egyik fő akadálya ugyanis a sok gazdálkodó számára megfizethetetlenül drága gépek beszerzése.
Áthidaló megoldást jelentene a nagy kézi munka igényű, ám olcsóbb, úgynevezett felületi öntözés alkalmazása. E technológia szerint az öntöző csatornákból gravitációsan, vagy szivattyúkkal kiemelt vizet kézi erővel lehet a táblán belül szétlocsolni. Esőztető öntözésnél pedig a vizet hordozható csöveken juttatják a munkások a szántóra, veteményre. Amint a föld megkapta a kellő mennyiségű nedvességet, néhány óra után az egymásba kapcsolódó csöveket az emberek szétszedik és arrébb újra összerakják, így haladva a táblán előre.
Egy hektárnyi terület öntözésének gép és energia üzemi költsége hozzávetően 100 ezer forint, s mivel a megtermelt gabonáért, zöldségért az utófinanszírozási rendszerben - jó esetben is - csupán hónapok múlva kapják meg a tőkeszegény agrárvállalkozók a pénzt, ezért tartalékok nélkül állandóan a csőd szélén egyensúlyoznak - ismerteti a helyzetet a főtitkár.
Javaslata szerint a közmunkások bevonásával a felületi öntözés gyakorlatának elterjesztése eredményeként azonban az öntözés üzemi költségének több mint 50 százalékát az állam átvállalná. Ezáltal a gazdák lélegzethez jutva a jelenleg a megművelt terület alig egy százalékát, körülbelül 60 ezer hektárnyi öntözött terület akár megkétszerezhetnék. A vízhez jutott földekről pedig többlet termést lehet betakarítani. Ez a kukorica esetén az 50 százalékot is elérheti. További előny, hogy enyhítve a munkanélküliségen növekedhetne a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma - tette hozzá a szakember.
Az öntözés helyzetéről szólva Varga Árpád elmondta: a Kárpát medence éghajlati adottságait tekintve átlagban három, öt évente fordul elő olyan szárazság - mint az idei tavaszon is - amikor indokolt a mesterséges vízutánpótlás az agrárgazdaságban.
Az évi átlag 550 milliméter lehulló csapadék többnyire elegendő a termesztett növényi kultúráknak. Így a vizet szétpermetező gépek gyakran kihasználatlanul állnak. Mérlegelés kérdése, hogy megéri e egy-egy gazdálkodó egységnek a drága beruházás, a megtérülés ideje hosszúra nyúlhat. Az 1970-es aszályos években csaknem 300 ezer hektáron öntöztek, ám az elmúlt évtizedekben a birtokszerkezet-váltás következtében az infrastruktúra gazdátlanná vált, nagy része tönkrement. Indokolt lenne az öntözött terület növelése, ám ehhez a széttagolt parcellák miatt nagyobb összefogásra is szükség van, e célra hozták létre 200 évvel ezelőtt élt őseink a víztársulásokat - emlékeztet rá Varga Árpád.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Az idei év elejéhez képest jövőre megduplázódik a családi kedvezményként igénybe vehető összeg: január 1-jétől egy gyerek után már havonta... Teljes cikk
Számos adózási könnyítést hoz 2026 a kkv-knak: emelkedik az alanyi adómentesség értékhatára az áfában, nő a költséghányad az... Teljes cikk
Pénz érkezik a gyerekes családok számláira még karácsony előtt: a január elején esedékes családi pótlékot idén is korábban, december 22-én... Teljes cikk
- A foglalkoztatási ráta a magyar vármegyékben - grafikon 2 hónapja
- Dolgoznának, de nem tudnak – 26 millió ember rekedt a munkaerőpiac szélén Európában 2 hónapja
- Felmérés: kettős nyomás nehezedik a magyar munkaerőpiacra 3 hónapja
- A foglalkoztatottak számának alakulása hazánkban - grafikon 3 hónapja
- A részmunkaidős foglalkoztatás a munkaerőpiac mostohagyereke. Hogy csináljuk jól? 3 hónapja
- Létszámnövelésre készülnek a magyar cégek - Itt várható a legnagyobb bővítés 4 hónapja
- NAV: a fagylaltozóban dolgozó nem lehet turisztikai idénymunkás 5 hónapja
- Valóban kevesebb a külföldi dolgozó a magyar munkaerőpiacon? 6 hónapja
- A foglalkoztatási ráta alakulása az EU tagországaiban 6 hónapja
- "Zsebedben a meló" – NAV-Mobilon követhető a foglalkoztatás 6 hónapja
- Ezek a fontos adóváltozások léptek hatályba kedden 6 hónapja

Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja