Közös céget indít a Nokia és a Sanyo
A világ legnagyobb mobilkészülék-gyártója, a Nokia és a japán Sanyo Electronic megállapodott, hogy egyesíti CDMA-protokollt használó készülékeket gyártó divízióját - számol be a Napi Gazdaság.
A CDMA technológiát elsősorban Észak- és Latin-Amerikában, Ázsiában, illetve egyes kelet-európai országokban használják. Az ilyen készülékek piaca tavaly becslések szerint 150 millió eladott telefont és 28 milliárd dolláros forgalmat jelentett. A szegmensben a Nokia a harmadik, míg a Sanyo a hatodik legjelentősebb piaci szereplő.
Elemzők szerint mindkét vállalat jól jár az ügylettel, a Nokia kihasználhatja a japán cég jó kapcsolatait a szigetországi KDDI, illetve az amerikai Spront Nextel mobilszolgáltatókkal, a Sanyo számára pedig az új cég biztos hátteret jelent egyetlen nyereséges mobilüzletágának szervezeti átalakításához.
Az új társaság három helyszínen, Oszakában és Tottriban, illetve San Diegoban termel majd. Az előzetes becslések szerint a 3500 alkalmazott 35 millió készüléket állít majd elő - írja a Napi Gazdaság.
A finn társaság mindazonáltal a most megkötött üzlet mellett is ambíciózus tervekkel vág neki az idei évnek. A cég vezetője, Jorma Ollila, a harmadik generációs mobiltelefonoknak szentelt világkongresszuson Barcelonában úgy nyilatkozott, hogy a Nokia a harmadik generációs mobiltelefonok eladásában várhatóan mintegy 40 százalékos piaci részesedést fog elérni.
Kapcsolódó anyagok:

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?