kapubanner for mobile

Közszolgálat: angol nyelvtudáshoz kötik a munkát

A brit kormány tervei szerint a jövőben nem kaphatnak állást a szigetország közszolgáltatási rendszerében azok, akik nem beszélnek jól angolul; a szabályozás érinti az állami egészségügyi szolgálat és az önkormányzatok dolgozóit, de kiterjed a rendőrökre és a szociális munkásokra is.

A munkavállalók nyelvtudását feletteseik fogják ellenőrizni, a legfőbb szempont, hogy hatékonyan tudnak-e kommunikálni az emberekkel. Matt Hancock államtitkár szerint a tervezet hozzájárul a bevándorlás megfékezéséhez - írta vasárnap a BBC. A brit közszolgálati média szerint az új szabályok - amelyek a konzervatív kormány bevándorlással foglalkozó törvénytervezetének részét képezik - azt jelentik, hogy a közszolgáltatási rendszerben csak olyanok kerülhetnek kapcsolatba a hivatalokhoz forduló emberekkel, akik legalább középfokon beszélnek angolul.

A brit statisztikai hivatal (ONS) által 2011-ben végzett népszámlálás adataiból az derült ki, hogy a Nagy-Britanniában élők 92 százalékának az angol a fő nyelve. A fennmaradó nyolc százalék közül 1,7 millió nagyon jól, 1,6 millió jól, 726 ezer valamennyire, 138 ezer viszont egyáltalán nem beszél angolul.

A kormány egy ősszel kezdődő konzultáció keretében irányelveket dolgoz ki, az egyes intézmények és hatóságok maguk dönthetik el, miként ellenőrzik alkalmazottaik nyelvtudását. Azok, akik nem beszélnek elég jól angolul, időt kapnak arra, hogy fejlesszék tudásukat.

Nagy-Britanniában bizonyos hivatások esetében már eddig is megkövetelt volt a megfelelő angoltudás, ilyen például az orvosoké. A rájuk vonatkozó szabályozást tavaly júniusban szigorították. Korábban például azok az orvosok, akik Európai Unió más országaiból érkeztek, anélkül is kaphattak munkát a szigetországban, hogy számot adtak volna nyelvtudásukról. Így fordulhatott elő, hogy 2008-ban fájdalomcsillapító-túladagolásban meghalt egy német orvos betege.

A bevándorlás és a munkavállalás szigorítása, ezzel kapcsolatban pedig a szociális juttatásokhoz való hozzáférés lefaragása a májusi parlamenti választások egyik központi témája volt.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek