kapubanner for mobile

KSH: 378 100 forint volt a bruttó kereset mediánértéke februárban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 31,7 százalékkal nőtt.

keresetek-

Februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete - a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél - 546 ezer forint volt 31,7 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az átlagkereset kiugró emelkedéséhez elsősorban a honvédelmi és a rendvédelmi hivatásos állomány hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatása, az úgynevezett fegyverpénz, illetve a már részben előre ütemezett béremelések, valamint a minimálbér- és a garantáltbérminimum-emelés járult hozzá - tette hozzá a KSH.

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 445 000 forint volt, 14,5 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 31,7 százalékkal nőtt 363 100 forintra. A kedvezményeket, valamint az adó- és járulékmentességeket is figyelembe véve 374 800 forintot ért el, 31,9 százalékkal többet, mint tavaly februárban. A bruttó kereset mediánértéke 378 100 forint volt, amely 14,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

 

MTI

fotó: pixabay

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek