kapubanner for mobile

KSH: 467 300 forint volt a bruttó átlagkereset januárban

A bruttó kereset mediánértéke 13,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

kereset-

Januárban  a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 467 300 forint, a kedvezmények nélkül számolt  nettó átlagkereset 310 700 forint  volt, 13,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál.  A kedvezmények figyelembevételével számolt 322 100 forint nettó átlagkereset pedig 14,8 százalékkal nőtt - közölte hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset - elsősorban a 25 év alattiak számára meghatározott összegig biztosított adómentesség következtében emelkedett 1,1 százalékponttal nagyobb mértékben.

A keresetek emelkedéséhez a jelentős minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés, valamint a részben már előre ütemezett béremelések járultak hozzá. A bruttó kereset mediánértéke 375 800 forint volt, 13,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 476 800, a költségvetésben 436 200, a nonprofit szektorban pedig 479 300 forintot ért el, ami a vállalkozások körében 12,5 százalékos, a költségvetésben 12,8 százalékos, a nonprofit szektorban 32,1 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A költségvetésben az egészségügyi szakdolgozói béremelésnek, a bírák, ügyészek illetményemelésének, valamint  egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremeléseknek  - köszönhető az emelkedés. A nonprofit szektor jelentős keresetnövekedéséhez elsősorban az járult hozzá, hogy 2021. augusztus elejétől számos oktatási intézmény fenntartója ide sorolódott át a költségvetési szektorból.

 

MTI

fotó: pixabay

  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek