Külföldre menekülnek a kilátástalanság elől a horvátok
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKilátástalanság, növekvő munkanélküliség és egyre aggasztóbb szociális helyzet jellemzi Horvátországot – közölte a Novi List regionális napilap vasárnap.
A különböző jelentések szerint Horvátországban csaknem 55 ezer munkavállaló nem kapja meg a fizetését az elvégzett munkáért, több mint 80 ezren minimálbérért dolgoznak (100 ezer forint), továbbá 320 ezer embernek tartozás miatt zárolták a bankszámláját és 115 ezren élnek valamilyen szociális juttatásból, és ez csak egy része annak a szomorú valóságnak, amely Horvátország szociális helyzetére utal - írta a lap.
A 4 milliós országban mindössze 1,29 millió ember dolgozik fizetésért vagy anélkül, a nyugdíjasok száma pedig elérte az 1,38 milliót.
A lakosság 19,5 százaléka a szegénység küszöbén él. 15 százalékuknak arra sincs pénze, hogy kifizesse a rezsit vagy hetente kétszer húst tegyen az asztalra. A legveszélyeztetettebbek közé tartoznak az idős, egyedülálló emberek és a 65 év körüliek.
A kormány januárban hozott döntése alapján elengedik azoknak a polgároknak a tartozásait, akik legfeljebb 35 ezer kuna (1,5 millió forint) adósságot halmoztak fel a bankokkal és a közműszolgáltatókkal szemben. Mintegy 60 ezer embert érint az intézkedés, de ez nem segít azokon, akiknek már árverés alá került a háza vagy lakása. A horvát gazdasági kamara adatai szerint jelenleg 2236 ingatlan van árverés alatt, a kilakoltatások pedig mindennaposak - írta a lap.
A munkalehetőség hiánya miatt (a horvát statisztikai hivatal adatai szerint januárban 20 százalék felett volt a munkanélküliség aránya), a jobb élet reményében tömegesen hagyják el az országot a fiatalok.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?