kapubanner for mobile

Külföldről "kivásárolhatják" a magyar orvostanhallgatókat

A korábbinál is erősebben kötheti a külföldi munkához a Magyarországról kivándorolt orvosokat a tandíj-visszafizetési kötelezettség. A nyugati kórházak könnyedén "kivásárolhatják" a volt magyarországi orvostanhallgatókat - mutat rá a Napi Gazdaság írása.

A Magyar Rezidens Szövetség szerint a szakemberhiány miatt a hallgatói szerződést aláírókat külföldi munkaadók "vásárolják majd ki", a hosszú távú szerződésekért cserében pedig a nyugati kórházak vállalják majd át a fiatal orvosok fizetési kötelezettségét. Az orvosképzést évente mintegy ezren fejezik be Magyarországon, ez a szám azonban nem elegendő a rendszerből kieső mintegy 800-as orvosszám kompenzálására, évente körülbelül 1200 orvos távozik külföldre − mondta a Napi Gazdaságnak Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja.

A rezidensek fizetését várhatóan kismértékben növeli majd a kormány, a bérkrízis ezzel enyhülhet, azonban a kimaradó alapellátásban dolgozók is benyújtják majd igényüket fizetésemelésre − figyelmeztet az Intézet a Demokratikus Alternatíváért elemzése. Bán Andrea egészségügyi szakértő szerint a béremelés mellett arra is szükség lenne, hogy a kötelező túlórák helyett valódi perspektívát kínáljanak a rezidenseknek, illetve hogy a hálapénz helyett a bevételi forrásokat intézményi szinten, átláthatóan csatornázzák be az egészségügybe.

Napi Gazdaság
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek