kapubanner for mobile

Kutatás-fejlesztés nélkül nincs haladás

Az a cég, amelyik nem fejleszt, nem kutat, nem használja fel a kutatási eredményeket, halálra van ítélve - véli az NKTH.

Válság idején nagyon fontos a tudásról, a kutatás-fejlesztésről és innovációról beszélnünk - jelentette ki Dr. Lippényi Tivadar, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elnökhelyettese a kedden, Debrecenben tartott regionális innovációs konzultáción. Szerinte azzal tud fennmaradni egy cég, ha versenyképesebb mint a másik. "A vállalkozásoknak fel kell ismerniük, hogy mire képesek, milyen tudásra, milyen kutatási eredményre van szükségük, így tarthatják meg versenyképességüket" - vélte az elnökhelyettes, aki szerint az a cég, amelyik nem fejleszt, nem kutat, nem használja fel a kutatási eredményeket, halálra van ítélve.

A jövő szempontjából a technológia fejlesztésnek, a megújuló energiaforrás használatának, elterjesztésének, energia- és anyagtakarékosságnak kiemelkedő szerepe lesz, az ez irányú vállalati fejlesztések biztos kitörési irányt jelentenek a válság idején is - fogalmazta meg gondolatait a szakember. Állítása szerint Magyarországon az oktatásra, a kutatás-fejlesztésre és innovációra fordítható összegeket nem csökkentették, így az Innovációs Alapban 50 milliárd forint áll a kkv-k és a kutató helyek rendelkezésére. "Ha ideszámítjuk az akadémiai, az egyetemi forrásokat valamint a vállalati ráfordításokat, akkor összesen több mint 250 milliárd forint segíti az innovációs törekvéseket" - hangsúlyozta Lippényi Tivadar.

Mire lehet pályázni?

Az előző időszakhoz hasonlóan 2009-ben is 2,7 milliárd forintnyi pályázati konstrukció nyílik meg az ipari parkok és ipari területet működtető szervezetek számára - mondta el beszámolójában Hiripi Emese, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. csoportvezetője. Jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll az a kiírás, amelyben az ipari parkokba betelepült cégek ez év áprilisától telephelyfejlesztésre pályázhatnak.

Az NFGM a vállalati méretnek megfelelően, mikro, kis, közép és nagyvállalatok részére hitelgarancia programot dolgozott ki: mikro és kis vállalkozások részére kedvezményes kamatozású, maximum 10 millió forintos fejlesztési, és maximum 6 milliós forgótőke hitelt nyújtanak. Itt 58,5 milliárdos keretösszeg áll rendelkezésre. Középvállalatok esetében hitelgarancia csomag keretében 900 milliárd forint segíti a válság okozta fizetési gondokat. A nagyvállalatoknak pedig a kormány egyedi megoldásokat dolgoz ki, az adott vállalattal folytatott egyeztetésen keresztül.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek