Lakáscélú kisokos - startra várva
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Top Cafeteria Kft., nevéhez méltóan, a cafeteria területéhez tartozó szolgáltatások teljes skáláját nyújtja. A rendszer koncepciójának kialakításától az üzemeltetés napi feladatain keresztül az adózási tanácsadásig, mindenben támogatjuk a HR-vezetést. Ügyfeleink bizalmát megbízható szolgáltatásunk mellett szakmai felelősségvállalásunk is erősíti.
Ez is magyarázza, hogy partnereink közül számos munkáltató megelőlegezte munkavállalói számára a lehetőséget, hogy a 2014-es cafeteria rendszerben a vissza nem térítendő munkáltatói lakáscélú támogatást is választhassa lakáshitelének törlesztéséhez. Tették ezt annak tudatában, hogy tőlünk megkapják a szükséges tájékoztatást, és természetesen az adminisztrációs teendőket is átvállaljuk.
Utólag bevallhatjuk, hogy kicsit egyszerűbb és gyorsabb indulásra számítottunk.
Miután az elmúlt év végén örömmel nyugtáztuk, hogy végre a munkáltató nem csak közvetlenül a lakásvásárlást, építést, stb. támogathatja adómentesen, hanem a lakáscélú hitellel küszködők helyzetét is segítheti, hamar szembesültünk azzal, hogy a már folyamatban lévő hiteltörlesztés támogatására a korábbi szabályokat nem lehet egy az egyben értelmezni.
Kezdődött a kérdezz-felelek a hatóságokkal, míg februárban aztán újabb törvénymódosítás született, ami jelentős változásokat hozott, nem utolsó sorban egy új jogszabályt.
De miről is szól ez a történet?
A munkáltató eddig is többféle módon támogathatta adómentesen munkavállalói lakásszerzését, bővítését, korszerűsítését:
- kamatmentes vagy kedvezményes kamatozású munkáltatói kölcsön, illetve
- vissza nem térítendő támogatás formájában.
(A kialakult gyakorlat szerint, a hitel visszafizetéséhez adott kölcsönt aztán részben vagy egészben elengedve, áttételesen megvalósulhatott a hiteltörlesztés vissza nem térítendő támogatása is.)
A 2014. január 1-jével hatályba lépett módosítással már közvetlenül a korábbi lakáscélú felhasználásra felvett hitel visszafizetéséhez, törlesztéséhez is nyújtható a támogatás.
1. lakáscélú felhasználás
2. méltányolható lakásigény
3. a folyósítás hitelintézeten keresztül történhet
4. a támogatás összege a vételár vagy a teljes építési költség maximum 30 százaléka, de öt évente legfeljebb 5 millió forint (több munkáltató esetén is)
A korábbiaktól eltérően az új szabályozás konkrét határidőket is tartalmaz. A munkáltatók számára különös jelentősége van annak is, hogy a fenti feltételek vizsgálata mostantól az ő felelősségük, és a szankció is elég komoly.
A változások természetesen nem állítják meg a folyamatot, sőt, egyértelmű szabályok mellett bátrabban vághatunk bele!
Hogy minden részletkérdésre is választ kapjunk, és minél többen tudják az egyedi esetekre vonatkozó felvetéseiket megtenni, egy konferencia programjába is beillesztettük ezt a témát, ahol az NGM és a NAV képviselőitől kaphatunk tájékoztatást.
Ha Ön is szeretne mindent megtudni az új szabályozásról, várjuk szeretettel 2014. április 3.-án a Kempinski Hotel Regiomontanus termében:
http://www.uzletikonferencia.com
http://www.top-cafeteria.hu/

Korábbi szabályozás

2014. évi szabályozás
A 2014. január 1-jével hatályba lépett módosítással már közvetlenül a korábbi lakáscélú felhasználásra felvett hitel visszafizetéséhez, törlesztéséhez is nyújtható a támogatás.
Feltételek:
1. lakáscélú felhasználás
2. méltányolható lakásigény
3. a folyósítás hitelintézeten keresztül történhet
4. a támogatás összege a vételár vagy a teljes építési költség maximum 30 százaléka, de öt évente legfeljebb 5 millió forint (több munkáltató esetén is)
Mindegyik feltételt az új jogszabály által előírt dokumentumokkal kell igazolni!
A korábbiaktól eltérően az új szabályozás konkrét határidőket is tartalmaz. A munkáltatók számára különös jelentősége van annak is, hogy a fenti feltételek vizsgálata mostantól az ő felelősségük, és a szankció is elég komoly.
A változások természetesen nem állítják meg a folyamatot, sőt, egyértelmű szabályok mellett bátrabban vághatunk bele!
Hogy minden részletkérdésre is választ kapjunk, és minél többen tudják az egyedi esetekre vonatkozó felvetéseiket megtenni, egy konferencia programjába is beillesztettük ezt a témát, ahol az NGM és a NAV képviselőitől kaphatunk tájékoztatást.
Ha Ön is szeretne mindent megtudni az új szabályozásról, várjuk szeretettel 2014. április 3.-án a Kempinski Hotel Regiomontanus termében:
http://www.uzletikonferencia.com
http://www.top-cafeteria.hu/
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?