Lakhatási támogatás néhány ezer ingázónak
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNéhány napig lehet még véleményezni azt a kormányrendelet-tervezetet, amely a hazai munkavállalók mobilitásán próbál javítani; a szaktárca államtitkára szerint néhány ezren élhetnek majd a tervezetben szereplő lakhatási támogatással - írja a Népszabadság.
A tervezet szerint az a dolgozó, aki otthonától legalább száz kilométerre talál magának állást, s amiatt odaköltözik, másfél évig állami támogatást kapna a lakásbérleti, illetve a közüzemi díjakhoz. Hat hónapig a mindenkori minimálbér összegéig (ez most bruttó 93 ezer forint) a bérleti és a közüzemi díjakat is fizetné az állam, mégpedig úgy, hogy a támogatás 60 százalékát lehet a bérleti díjra, 40 százalékát pedig a rezsire fordítani. A második fél évben már csak a lakásbérlést dotálnák azonos mértékben, tehát havi legfeljebb 56 ezer forinttal, míg a harmadik és egyben utolsó hat hónapban csak a rezsit 37 ezer forinttal. Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára szerint néhány ezren élhetnek majd a lehetőséggel - írja a lap.
Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke szerint a rendelettervezet iránya jó és a támogatás mértéke, illetve a jövedelemkorlát - a minimálbér kétszeresének megfelelő nettó kereset - megfelelőnek látszik, de szerinte vannak még megválaszolatlan kérdések. Úgy látja, nem életszerű azzal számolni, hogy a támogatási időszak alatt olyan mértékben nőne a munkavállaló jövedelme, hogy abból, a támogatás kifutásával fedezhetné tovább ezeket a kiadásokat. Pataky Péter kiemeli, az elszámolható rezsiköltségek közül hiányzik a közös költség, pedig a bérbe adott lakások jelentős része társasházban van. A szakszervezeti vezető szerint a legfontosabb, hogy ez az eszköz is, mint az összes többi, akkor fog működni, ha lesz munkaerő-kereslet a gazdaságban. Amíg nem élénkül a piac, nem növekszik a gazdaság, addig minden eszköz hiábavalónak tűnik.
Magyarországon a mobilitási ráta a foglalkoztatottak arányában alig több mint négy százalék, szemben az Európai Unió közel hét százalékával. A Népszabadság írása szerint az eddigi, mobilitást ösztönző intézkedések nem igazán működtek.
Népszabadság

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?