Lázár: Meg kell tartani az evát
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint meg kell tartani az egyszerűsített vállalkozói adót, az evát. Lázár János erről szerdán, az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt, hozzátéve azonban, hogy az eva sorsáról a képviselőcsoportnak és a kormánynak kell majd megállapodnia.
A frakcióvezető - aki egyben Hódmezővásárhely polgármestere - a közrádióban szólt a helyi önkormányzatok adókivetési jogáról is, amellyel kapcsolatban azt mondta, a kabinet és jó néhány kormánypárti politikus azt képviseli, hogy "legyen egy szabadságjog az adókivetés, és ez igazodjon a helyi szociális viszonyokhoz".
Hozzátette ugyanakkor, hogy lesznek keretei az adókivetési jognak, így például a vállalkozások adóterhe csak arányaiban meghatározott keretek között lesz növelhető, továbbá, amit az állam egyszer megadóztat, azt helyi adó nem sújthatja. "Nálunk például az elmúlt húsz évben komoly ingatlanvagyon jött létre, és mérlegelés tárgyát képezőnek gondolom azt, hogy ez valamiféle arányos teherviselésben részt vegyen" - jegyezte meg Lázár János. Arra a kérdésre, hogy szükséges-e a jövő évi költségvetésben a jelenleg tervezettnél nagyobb tartalékot képezni, a frakcióvezető azt válaszolta: megfontolandó a tervezett 300 milliárd forintos tartalék növelése, az európai gazdasági válság ugyanis nagyon komoly kihívást jelent az országnak. "Tehát még december közepéig a költségvetés további átrendeződésére - szükség szerint - lehetőség van" - mondta.
Lázár János egyben megerősítette, országjárásra indulnak a kormánytagok, hogy elmagyarázzák az embereknek a meghozott döntéseket. Szerinte helyes az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök "kiadta" a kabinet tagjainak: "el kell menni, és meg kell próbálni az emberekkel megértetni a helyzetet és a helyzetre adott válaszokat".
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Egy friss tanulmány szerint három dologra van szükség, hogy növeljük mentális élességünket. Teljes cikk
A NAV közzétette a 2026. évre vonatkozó ellenőrzési tervét, amely világosan jelzi, hogy a hatóság a következő hónapokban is adatvezérelt,... Teljes cikk
Öcsi bácsi 1986-ban kezdett el dolgozni a jelenlegi munkahelyén főállású autószerelőként, és a családi vállalkozás minden fontos mérföldkövénél ott volt. Teljes cikk
- "Az utasok kevesebbet fizetnek, a mávosok többet keresnek" - Lázár János beszélt a MÁV -nál tervezett béremelésről 2 hónapja
- Lázár János: Csapataink harcban állnak 2 hónapja
- Rejtett nyertesek: több ezer cég járhat jól a Kormány–MKIK megállapodással 4 hónapja
- "Csak ez az egy megoldás van" – Lázár 14. havi nyugdíjat ígér a választások előtt 5 hónapja
- Egykulcsos adózás: egyszerű, de a gazdagoknak kedvez? 6 hónapja
- Vagyonadó a milliárdosoknak: így változtatná meg a TISZA Párt az adórendszert 6 hónapja
- Helytállási pénzt kapnak a MÁV és a Volán dolgozói a vihar után 8 hónapja
- Nem vesznek el munkahelyet a külföldiek? – a kormány 6 pontban tisztázza a valóságot 8 hónapja
- Tömeges kirúgások a CATL-nél – mit lép a kormány? 8 hónapja
- Lázár János szerint 53 ezer ember "szarból épít várat nap mint nap" 9 hónapja
- Elbukott a munkajogi népszavazás Olaszországban 9 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben