Leépít a hazánkban is érdekelt lakberendezési áruházlánc
Dolgozóinak mintegy ötödétől válik meg a Magyarországon is érdekelt osztrák Inku lakberendezési áruházlánc a forgalom csökkenése, illetve az átszervezések miatt. Csehországban a jövőben megszűntetik a kiskereskedelmi egységeket, Magyarországon is további költségtakarékossági intézkedésekre van szükség annak ellenére, hogy a forgalom az idén nagyobb a tavalyinál - közölték szerdán a cégnél.
Az alsó-ausztriai társaság a 243 dolgozó egyötödét építi le, Csehországban 20 főt érint az elbocsátás. Ott az osztrák vállalat teljes egészében kiszáll a kiskereskedelemből, s csak egy elosztóközpontot fog fenntartani.
Az Inku az idei év első felében már nyereséget tudott felmutatni, az üzemi eredmény 134 ezer euró volt az egy évvel korábbi 1,17 milliós veszteséget követően, adó után azonban még 32 ezer euró hiány mutatkozott a mérlegben, míg egy éve még 1,29 millió euró volt az adó utáni veszteség. Az árbevétel az első fél évben 6,5 százalékkal 16,3 millió euróra esett az egy évvel korábbi 17,4 millióról.
Az Inku az idei év első felében már nyereséget tudott felmutatni, az üzemi eredmény 134 ezer euró volt az egy évvel korábbi 1,17 milliós veszteséget követően, adó után azonban még 32 ezer euró hiány mutatkozott a mérlegben, míg egy éve még 1,29 millió euró volt az adó utáni veszteség. Az árbevétel az első fél évben 6,5 százalékkal 16,3 millió euróra esett az egy évvel korábbi 17,4 millióról.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?