kapubanner for mobile

Leépít a közszféra vagy nem?

Nem tervez újabb elbocsátást a kormány a közszférában idén, a háromezer fős létszámcsökkentés a tavaly megkezdett leépítések 2008-ra áthúzódó hatása - tájékoztatta közleményben az MTI-t a Kormányszóvivői Iroda.

A Kormányszóvivői Iroda a Magyar Nemzet cikkére reagált, amelyben az állt, hogy az idén újabb három ezer közszolga elbocsátást tervezi a kabinet.

"Nem tervez újabb elbocsátást a kormány a közszférában. A háromezer fős létszámcsökkentés a tavaly megkezdett leépítések 2008-ra áthúzódó hatása" - áll a közleményben, amely nyomatékosítja: 2006-ban és 2007-ben megtörtént a közszférában a szükséges létszám-racionalizálás, s az említett "Háromezer fős létszámcsökkentés a tavaly megszületett döntések idei évre áthúzódó hatása". Magyarázatként hozzátették: a közszférában egyedi módja van a felmentésnek, az elbocsátásnak, ezért történhet meg, hogy a tavalyi létszámleépítés az idei évre is hatással van.

A közlemény felhívta a figyelmet a Pénzügyminisztérium honlapján olvasható konvergenciaprogramra, amely tartalmazza a közszféra létszámcsökkentésével kapcsolatos információkat. Idézték a konvergenciaprogramot, amelyben az alábbi szerepel: "A költségvetési szektor létszámleépítésének áthúzódó hatása némileg érzékelhető lesz még 2008-ban is", illetve "2008-ra (...) további három ezer fős csökkenés prognosztizálható".

A közszféra létszáma jelenleg hozzávetőlegesen 730 ezer fő, ami a 2003-as évhez viszonyítva 90 ezer fős, a 2006. év végén foglalkoztatottak számához viszonyítva pedig 50 ezer fős csökkést jelent - áll a közleményben.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek