Leépít a Lego
A Lego dán játékipari konszern a tavalyi veszteség és forgalom visszaesésének hatására 170 alkalmazottja elbocsátására kényszerül.
Leépít a Lego 2004. március 16. FigyelőNet, MTI-Eco A Lego dán játékipari konszern a tavalyi veszteség és forgalom visszaesésének hatására 170 alkalmazottja elbocsátására kényszerül. Kjeld Kirk Kristiansen vállalatvezető közlése szerint a következő hetekben válnak meg a dolgozóktól, ennek, valamint egyes tevékenységek felhagyásának hatására 2005-ig 93,9 millió eurónyi költséget akarnak megtakarítani. 2006-ig összesen 500 munkahelyet számolnak fel a cég 8 ezer munkahelyéből.Tavaly a Lego 1,4 milliárd koronás (mintegy 190 millió eurós) veszteséget szenvedett el, az árbevétel pedig a fontosabb európai piacain 204 millióra csökkent. A kizárólag a Kristiansen család tulajdonában lévő cég a jövőben csak a hagyományos építőelemekre koncentrál majd, felhagy az elektronikus játékok továbbfejlesztésével. A gondokat a vállalat a számítógépes játékok elterjedésére vezeti vissza, és erre azzal reagál, hogy felszólította a cég alkalmazottait, hogy az új játékok kifejlesztésére, gyártására fordított időt csökkentsék a felére. A Lego az idén 9 milliárd koronás forgalom mellett egyensúlyban lévő eredménymérleget kíván elérni.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?