kapubanner for mobile

Leépít a Tolna Megyei Ruhaipari Szövetkezet is

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Várhatóan százhúsz főtől válik meg szeptemberben a Tolna Megyei Ruhaipari Szövetkezet. A csoportos létszámleépítést, amely a bonyhádi varrodát érinti, bejelentették a munkaügyi központnak - közölte csütörtökön Wéber Tamás, a szövetkezet elnöke.

A cégnek két telephelyen, Pakson és Bonyhádon, mintegy hatszáz alkalmazottja van. Wéber Tamás elmondta, hogy július elsejétől jelentősen csökkentek a megrendelések. A bonyhádi üzemben fürdőruhát és női alsóneműt gyártanak.

Wéber Tamás kifejtette, hogy nemcsak a válság az oka a kényszerű létszámleépítésnek, hanem az is, hogy az iparág "egyre keletebbre költözik", ahol a magyarországinál olcsóbb a munkaerő.

Wéber Tamás a gazdasági helyzet bizonytalanságát érzékeltetve elmondta, hogy cégük, amely az elmúlt három évben nyereséggel termelt, januárban a növekvő megrendelések miatt még fejlesztéseket hajtott végre a bonyhádi telephelyen, ahol most leépíteni kényszerül.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek