Leépít Európa vezető gyógyszergyártója
Európa vezető gyógyszeripari cége, a több mint százezer embert foglalkoztató brit GlaxoSmithKline komoly munkaerő-csökkentésre készül - írja a brit sajtó. A vállalat jelentős, évi hétszázmillió angol fontnyi megtakarítást lehetővé tevő programot szeretne az elkövetkezendő három év során megvalósítani. A BBC szerint egész üzemek bezárására kerülhet sor Nagy-Britanniában.
Ennek fő oka, hogy a cukorbetegség kezelésére hivatott Avandia nevű készítményük értékesítését visszafogta az amerikai bejelentés annak szívinfarktus-kockázatairól.
A BBC szerint az említett éves megtakarítást 40-40 százalékban a gyártó, illetve az értékesítési részlegnek kell elérnie, 20 százalék a K+F-kiadások megkurtításából származna.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?