kapubanner for mobile

Leépítések a közszférában

A kormányzat 8-10 százalékos leépítést tervez a a központi közigazgatásban, a közalkalmazotti területen pedig a munakaerő 1,5-2 százalékától kívánnak megválni - mondta Horn Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára a Magyar Rádióban.

Leépítések a közszférában 2004. december 8. FigyelőNet, Rádió.hu 8-10 százalékos leépítést tervez a kormányzat a közszférában, a közalkalmazotti területen pedig 1,5-2 százalékot - mondta Horn Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára a Magyar Rádióban. hirdetés Ön mit szól hozzá? Hozzátette: igyekeznek nyugdíjazással, illetve korengedményes nyugdíjba vonulással megoldani a körülbelül 5-8 ezer embert érintő leépítést. Horn Gábor a szakszervezetek várható reakciójával kapcsolatban kifejtette: lehet azt csinálni, hogy nagyon alacsony bérrel a teljes foglalkoztatottság elvét kihirdetve próbálunk meg úgy csinálni, mintha működne a rendszer és kiderül, hogy nem működik, és lehet úgy csinálni, hogy szembenézünk azzal, hogy kell-e ennyi ember, szabad-e ennyi pénzt kifizetni az adófizetők pénzéből a központi apparátus fenntartására.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk

Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk

Kapcsolódó hírek