Leépítéseket hoz az AXA-Winterthur fúzió
A francia AXA biztosító konszern a svájci Winterthur átvétele nyomán leánycégeinél költséget csökkent, és ezzel összefüggésben munkahelyeket számol fel. Svájcban csupán a Winthertur központjában mintegy 350 munkahely megszüntetésével számolnak.
Az AXA elnöke úgy nyilatkozott, hogy a két cégnél az összköltségek legalább 10 százalékát meg akarják takarítani a közeljövőben, ez mintegy 120 millió eurót jelent. A leépítések mértéke a pótlólagos növekedés függvénye - mondta a cégvezető.
Jelenleg 8200 alkalmazott dolgozik az AXA kölni központjában és 4 ezer a DBV-Winterthurnál Wiesbadenben. Köln azonban mindenképpen a cég központja marad, míg Svájcban 350 korábbi Winterthur alkalmazott leépítésével számolnak.
Még az idén nyáron jelentették be, hogy a svájci Credit Suisse bankház eladja a Wintherthur biztosítót a francia AXA biztosítótársaságnak, 12,3 milliárd svájci frankért (7,9 milliárd euró). A Credit Suisse más felvásárlásokra fordítja a bevételt.
A Winterthur Magyarországon két leányvállalattal, a Winterthur Biztosító Zrt.-vel és a Winterthur Pénztárszolgáltató Zrt.-vel van jelen, de arról, hogy mi lesz a magyarországi alkalmazottakal, egyelőre nincs hír.
Menedzsment Fórum

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?