kapubanner for mobile

Legalább 600 ezren nem adóznak jövedelmük után

Mintegy hétszázezer főre tehető azon foglalkoztatottak száma, akik nem adóznak munkajövedelmük után. Ez valószínűleg minden eddigi óvatos becslést felülmúl Magyarországon

Legalább 600 ezren nem adóznak jövedelmük után 2004. május 27. FigyelőNet-lapszemle Mintegy hétszázezer főre tehető azon foglalkoztatottak száma, akik nem adóznak munkajövedelmük után. Ez valószínűleg minden eddigi óvatos becslést felülmúl Magyarországon – derül ki a Magyar Hírlap cikkéből. Legalább hétszázezer ember, a foglalkoztatottak 13 százaléka nem adózik a munkajövedelme után – derül ki egy friss elemzésből, amelyet a Munkaügyi Szemle közöl. A szakemberek szerint a feketemunka óriási aránya nehezíti a közterhek mérséklésére irányuló törekvéseket, ráadásul a szociális ellátórendszer finanszírozási feltételeit is rontja. Az elemzésben Kutas János, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium vezető főtanácsosa és Ádám Sándor, a Promei Kft. munkatársa a Központi Statisztikai Hivatal által felmért foglalkoztatotti létszámot és átlagkereseteket vetette össze az APEH-nek az adózókra vonatkozó adataival. A kutatás szerint az adóbevallások alapján arra lehet következtetni, hogy a KSH által 2002-ben kimutatott 3 millió 870 ezer fős foglalkoztatotti táborban az adót is fizetők száma 3,3 és 3,4 millió között mozoghat. Vagyis minimum 470 ezren, de inkább mintegy félmillióan (a foglalkoztatottak 13 százaléka) egyáltalán nem adózik munkajövedelme után. Ehhez azonban a kutatók szerint még hozzá kell számítani, hogy a KSH a valóságosnál kevesebb külföldi, diák és mezőgazdasági dolgozót mutat ki annál, amit más vizsgálatok jeleznek. Így a számítások szerint a nem adózó foglalkoztatottak száma valójában kétszázezerrel több, azaz összesen hétszázezer fő. Ha a nem adózókat minimálbéren foglalkoztatnák, akkor 300–420 milliárd forint (1,18–1,66 milliárd euró) lenne az a bértömeg, amelynek 60-70 százaléka nem folyik be adó és tb formájában az államháztartásba. Arról nem is beszélve, hogy a szürke foglalkoztatás mértéke – s így a nem adózó munkajövedelmek nagysága – valószínűleg ennél jóval nagyobb.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kapitány István: A szellemi tulajdon védelme a jövő munkahelyeinek alapja

Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú... Teljes cikk

Diszkriminatív felvételi gyakorlat miatt fizet 600 000 dollárt egy ajándékbolt-lánc

A Lori’s Gifts nevű kórházi ajándékbolt-láncot 600 000 dollár megfizetésére kötelezték, mert a vádak szerint indokolatlanul szigorú fizikai... Teljes cikk

Robbanásszerűen nő az AI-képzés iránti igény, miközben szakemberhiány sújtja a piacot

A Skillsoft friss jelentése szerint az AI-val kapcsolatos készségfejlesztési programok népszerűsége egy év alatt közel tízszeresére nőtt, jelezve a... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek