kapubanner for mobile

Legalább 800 ezer munkahely megszűnésére számítanak Franciaországban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Becslések szerint Franciaországban az év végén a munkanélküliségi ráta meghaladhatja a 10 százalékot is.

A francia kormány arra számít, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság következményeként legalább 800 ezer munkahely fog megszűnni - jelezte szerdán Bruno Le Maire gazdasági miniszter.
"Az a becslésünk, hogy a következő hónapokban 800 ezer munkahely szűnik meg, azaz az összes munkahely 2,8 százaléka" - mondta a tárcavezető a nemzetgyűlés pénzügyi bizottsága előtti meghallgatásán. A miniszter a módosított költségvetési törvény harmadik tervezetét mutatta be, amely az idénre 11 százalékos gazdasági visszaeséssel számol.

"Ez jelentős sokk, amely (a leépítési hullám által) érintettek támogatására és segítésére kötelez" - fogalmazott. Emlékeztetett arra, hogy a kormány a kijárási korlátozások idején átvállalta, illetve kiegészítette a kényszerszabadságra küldött munkavállalók fizetését, képzési támogatásokat irányozott elő, és a vállalkozások járulékainak csökkentését is bejelentette.

A francia jegybank kedden közzétett jelentésében úgy számolt, hogy az idén közel egymillió munkahely szűnik meg Franciaországban, a munkanélküliségi ráta pedig az év végén meghaladhatja a 10 százalékot, és 2021 első felében tetőzik 11,8 százalékon. A járvány előtt 8,1 százalékos volt a munkanélküliségi ráta.

MTI
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek