kapubanner for mobile

Lejár a határidő: a rokkantnyugdíjasok fele jelentkezett felülvizsgálatra

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Alig két hét áll rendelkezésre arra, hogy komplex felülvizsgálatra jelentkezzen be az a közel 100 ezer korábbi rokkantnyugdíjas, illetve rendszeres szociális járadékban részesülő, aki a tavalyi átalakítások miatt idén már nem feltétlenül jogosult ellátásra. A Napi Gazdaság úgy tudja, március elejéig az érintettek közel fele jelentkezett a felülvizsgálatra.

A megváltozott munkaképességűek ellátásait átalakító tavalyi törvény szerint azoknak a III. csoportos rokkantnyugdíjasoknak, illetve szociális járadékosoknak kell március 31-ig az illetékes hatóságnál jelentkezniük, akik 57. életévüket 2011 után töltik be, illetve rehabilitáció nélkül nem tudnak kereső tevékenységet folytatni − ennek hiányában 2012-től rehabilitációs ellátássá alakult korábbi járandóságuk májustól megszűnik. Március 5-ig a 111 ezer III. csoportos rokkantnyugdíjas, baleseti rokkantnyugdíjas, illetve 84 ezer járadékosból 102 851-en adtak be felülvizsgálati kérelmet − tájékoztatta a Napi Gazdaságot a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi).

A komplex felülvizsgálatokat 2013 végéig végezheti el a hatóság, a vizsgálat időpontjáig, majd a felülvizsgálati kérelemről szóló döntés kézhezvételét követő 2 hónapig az érintettek a korábbi ellátásuknak megfelelő összeget kapnak. Azoknál, akiket rehabilitálhatónak talált a bizottság, attól függően változhat az ellátás összege, hogy rövidebb vagy hosszabb időt vesz igénybe a rehabilitáció: előbbiek a közfoglalkoztatási bér 40 százalékára (havi 28 720 forintra) számíthatnak, utóbbiaknál pedig 80 százalék (havi 57 440 forint) lehet az ellátás összege.

A kormány mindezek mellett járulékkedvezménnyel is támogatná a munkaerőpiacra való visszatérést. A Nefmi pedig két, jelentősebb költségvetésű uniós programmal is segítené a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását.

Napi Gazdaság
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek