Lemondanának fizetésük egy részéről a Daimler főnökök
Hajlandóak lennének lemondani javadalmazásuk egy részéről a DaimlerChrysler vezetői annak érdekében, hogy sikeres legyen a vállalatnál tervezett 500 millió eurós költségcsökkentő program.
Mint arról a Menedzsment Fórum is beszámolt, a múlt héten eszkalálódott a helyzet a német autógyárnál, és 60 ezer dolgozó tüntetett a cégvezetés elképzelései ellen. A DaimlerChrysler menedzsmentje azzal fenyegetőzik, hogy nem a baden-württembergi Sindelfingenben, hanem Brémában vagy Dél-Afrikában gyártják majd az új Mercedes C osztályú kocsikat, amennyiben az üzemi tanács nem járul hozzá a bérek, a pótlékok, a munkaszünetek, az ünnepnapok és a szabadságos napok számának csökkentéséhez. A Mercedes 2007-től évente 500 millió eurót akar megtakarítani, s ha beváltja fenyegetését, Sindelfingenben 6 ezer munkahely vész el.
A szakszervezeti vezetők szerint a tervek irreálisak. Az üzemi tanács az eddigi tárgyalásokon már 200 millió euró bérnövekményről mondott le, az 500 millió eurós költségmegtakarítás teljesen elhibázott gondolat - mondta el a csütörtöki megmozdulások után Erich Klemm, az összüzemi tanács vezetője.
A szakszervezeti vezetők szerint a tervek irreálisak. Az üzemi tanács az eddigi tárgyalásokon már 200 millió euró bérnövekményről mondott le, az 500 millió eurós költségmegtakarítás teljesen elhibázott gondolat - mondta el a csütörtöki megmozdulások után Erich Klemm, az összüzemi tanács vezetője.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?