Lemondott a BP vezérigazgatója
Azonnali hatállyal lemondott kedden Lord John Browne, a brit BP olajtársaság vezérigazgatója, miután alulmaradt abban a jogi csatározásban, amellyel megpróbálta megakadályozni a magánéletével kapcsolatos értesülések sajtóbeli közlését.
Az egész ügyre Lord Browne lemondási nyilatkozatával derült fény. Mint kiderült, az Associated Newspapers sajtócsoport tulajdonában lévő vasárnapi tömeglap, a Mail on Sunday interjút akart közölni Lord Browne egykori férfipartnerével. A BP vezére január óta próbálta bírói úton eltiltani a lapot az interjú közlésétől, ám kedden az eljáró bíró engedélyt adott az újságnak az anyag részleges közzétételére.
Lord Browne nem sokkal később bejelentette azonnali hatályú távozását. Közleményében elismerte, hogy négy évig, 2002-től 2006-ig viszonya volt egy Jeff Chevalier nevű kanadai állampolgárral, aki elmondta a sztorit a Mail on Sunday-nak. Browne ugyanakkor vehemensen cáfolta Chevalier nyilatkozatának azon részeit, amelyek szerint anyagi visszaéléseket követett volna el; ezt egyébként a BP keddi közleménye szerint a cég belső vizsgálata sem támasztotta alá.
Az eljáró bíróság ugyanakkor az igazságszolgáltatás félrevezetése címén elmarasztalta Lord Browne-t, megállapítva: a BP vezérigazgatója a jogi eljárás során nem a valóságnak megfelelően írta le, hogy annak idején milyen körülmények között találkozott volt partnerével.
Lord Browne eredetileg júliusban távozott volna a cég éléről, de a BP elnökével tartott keddi egyeztetés után azonnali önkéntes lemondásában állapodtak meg. Ezáltal a távozó vezérigazgató 3,5 millió font (1,3 milliárd forint) végkielégítéstől és 12,5 millió font (4,6 milliárd forint) részvényopciótól esik el.
John Browne 41 évig dolgozott a BP-nél, amelynek több mint egy évtizede a vezérigazgatója volt.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?