kapubanner for mobile

Lemondott a Magyar Bankszövetség elnöke

Lemondott tisztségéről Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke - közölte a szövetség főtitkára kedden az MTI-vel.

Kovács Levente írásos tájékoztatásában emlékeztetett, hogy Patai Mihály korábban kilátásba helyezte lemondását abban az esetben, ha a parlament a banki szektor számára további, teljesítőképességen felüli terheket jelentő, előre nem egyeztetett intézkedéscsomagot fogad el.

Az Országgyűlés hétfőn éjszaka megszavazta a kormányzati javaslatokat, így Patai Mihály kedden hivatalosan jelezte lemondását.

A Magyar Bankszövetség megkezdte a rendkívüli közgyűlés előkészítését, amelyen elnököt, és az időközben megüresedett kisbanki képviseleti pozícióra új elnökségi tagot választ. Az alapszabály értelmében az átmeneti időszakra az elnöki feladatokat a szövetség alelnöke, Gyuris Dániel látja el.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek